Illegális dohányüzemet lepleztek le Nyíregyházán
Illegális dohányüzemet lepleztek le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói Nyíregyháza külterületén - közölte a szervezet sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Uzonyi Sarolta elmondta: a nyomozók lecsaptak a szabálytalanul működtetett létesítményre és öt férfit értek tetten, amint éppen a gyártósor mellett dolgoztak. A dohánylevelekből cigaretta- és szivardohány készült, amit a helyszínen csomagoltak.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a nyomozók lefoglalták az ipari berendezéseket, továbbá 100 kilogramm kész dohányvágatot, 700 kilogramm dohánytörmeléket és 150 kilogramm feldolgozásra váró dohánylevelet. Emellett 130 üveg szeszes folyadékot is találtak a helyszínen.
Uzonyi Sarolta közölte: az elkövetők tevékenységükkel a számítások szerint 13 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. Ellenük költségvetési csalás bűntette és jövedéki termékkel való visszaélés elősegítésének vétsége miatt indult büntetőeljárás. Az érintettek akár több mint 20 millió forint összegű jövedéki bírságra is számíthatnak - jegyezte meg a NAV regionális szervezetének sajtóreferense.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek