Innovációs díjakat osztottak ki a Henkelnél
Minden egy ötlettel kezdődik. Egy hirtelen támadt gondolattal. Egy ismert probléma megoldásával. De mindez nem elég. Azoknak, akik a Fritz Henkel Innovációs Díjra pályáznak, a gyakorlatban is meg kell valósítaniuk az ötletüket, és be kell bizonyítaniuk, hogy az a piacon is életképes.
A Fritz Henkel Innovációs Díj a legmagasabb szintű kitüntetés a vállalaton belül. Nevét a vállalat alapítójáról kapta, aki a maga idejében úttörő tevékenységet végzett, és sok kiemelkedő ötlet és fejlesztés fűződik nevéhez. Fritz Henkel találta fel a huszadik század elején az első "önműködő" mosóport, amivel forradalmasította az addig fárasztó és időigényes mosást.
A vállalat alapítójának innovatív szelleme máig is ösztönzést jelent és példaként szolgál a Henkel munkatársainak.A díjakat Simone Bagel-Trah, a vállalat felügyelő-bizottságának és tulajdonosi bizottságának elnöke, adta át a nyertes csapatoknak. Beszédében hangsúlyozta az előremutató fejlesztések fontosságát.
"Az ötletes innovációk, amelyek a piacon is sikeresek, életbevágóak a vállalat működéséhez" - mondta Simone. Kiemelte, hogy a Henkel dúskál a jó ötletekben, amit a Fritz Henkel Díjra érkező pályázatok nagy száma is bizonyít. A Fritz Henkel Díjat 1982 óta évente ítélik oda minden üzletágból egy csapatnak, amely kiemelkedő teljesítményt nyújt egy sikeres termék-innováció kifejlesztésében.
A 2009-es év nyertes projektjei a következők:
Purex Complete 3-in-1 Laundry Sheet
Ez az innovatív megoldás a mosószerek terén villámgyorsan meghódította az amerikai piacokat. A Purex három az egyben mosólap mosószert, öblítőt és speciális összetevőt tartalmaz, amely megakadályozza a ruhák elektrosztatikus feltöltődését a szárítási folyamán.
Essential Color és Essensity
A tartós hajfestésben áttörést jelent ez a két természetes eredetű összetevőket tartalmazó termékcsalád, melyeknek használatával a hajnak hosszantartó intenzív hajszín, árnyalattól függő ősztakarás és optimális ápolás adható ammónia nélkül.
Technomelt Supra és Coolmelt
Az új, forradalmi termékcsoporttal, amely tovább javítja a csomagolási ragasztók a minőségét, a Henkel segíthet ipari vevőinek a hatékonyabb működésben, a költségek csökkentésében és a környezet védelmében. A Coolmelt alkalmazásával a felhasznált ragasztók mennyisége akár 20 százalékkal is mérsékelhető az energia megtakarítás mellett, míg a Technomelt Supra-val akár 30 százalékos megtakarítás is elérhető.
A díjátadó ünnepség napja nemcsak a győztes csapatok számára különleges esemény, hanem a Henkel többi munkatársa számára is, mivel világszerte ezen a napon ünneplik az Innováció napját, amely arra bíztatja a vállalat alkalmazottait, hogy folyamatosan új ötleteken és fejlesztési javaslatokon gondolkodjanak. Innováció nélkül nincs fejlődés: itt azt jelenti, hogy a Henkel forgalmának egyharmadát olyan termékek adják, amelyek három évnél fiatalabbak.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- Hankó Balázs: 340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra 3 hónapja
- A centrifugál szivattyú előnyei és felhasználása 3 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 4 hónapja
- Hat nagyvállalat 15 milliárdból írhatja újra a magyar innováció jövőjét 4 hónapja
- Tizedik alkalommal keresik Az Év Felelős Foglalkoztatóját 7 hónapja
- Miért fontosak az akkreditált fogorvosi továbbképzések? 8 hónapja
- Változások a Henkel Magyarország Kft. igazgatóságában 10 hónapja
- Kulcsemberek: kik is ők és hogyan tarthatóak meg? 10 hónapja
- Az ebben a szegmensben dolgozók aránya még mindig az uniós átlag alatti Magyarországon 10 hónapja
- A magyar kutatóknak érdeke a kínai és török együttműködés 12 hónapja
- Ez a vállalkozás Magyarország egyik leginnovatívabb cégévé fog válni 12 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa