Integráció a közigazgatásban: bővítenek vagy leépítenek?
A közigazgatási miniszter még nem tudja, a közigazgatás átalakítása, az integrált ügyfélszolgálati irodák kialakítása milyen hatással lesz a létszámra.
A kabinet elkezdte a közigazgatás kétlépcsős átalakítását: szeptember 1-jétől megkezdték működésüket a regionális államigazgatási hivatalok helyett a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, 2011. január 1-jétől pedig ezek jogutódaiként létrejönnek a megyei kormányhivatalok, amelyeket kormánymegbízottak vezetnek majd.
Megszületett a döntés arról, hogy melyek azok az állami szervezetek, amelyek a jövőben kormányhivatal formában fognak működni. Szervezeti integráció lesz a hatékonyság érdekében, egységesítés az ügyintézésnél lesz. Jelenleg finomhangolás folyik a rendszer bevezetése előtt - mondta Navracsics Tibor közigazgatási miniszter a Kossuth Rádióban.
A politikus kijelentette: a szakmai irányítás megmarad a szaktárcáknál, a Közigazgatási Minisztériumnak általános igazgatási, irányítás lehetőségei lesznek.
A megyei jogú városokban már januártól létrejönnek az integrált ügyfélszolgálati irodák. A miniszter azt azonban nem tudta megmondani, hogy lesz-e létszámleépítés. Azt mondta, még az is elképzelhető, hogy létszámbővítésre lesz szükség, de ezt még vizsgálják.
MTI/Magyar Rádió

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon