kapubanner for mobile

Ismét van kollektív szerződés a pécsi egyetemen

Aláírta dolgozói kollektív szerződését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn; a korábbi rektor a klinikai központ kérésére március 31-én mondta fel a mintegy 6500 dolgozót érintő megállapodást.

Illés József, a PTE Integrált Egészségügyi Szakszervezet titkára az MTI-hez eljuttatott egyetemi közleményben azt írta, a régi kollektív szerződéshez képest elmondható, hogy a juttatások megmaradtak, sőt, "a (...) dokumentum tartalmaz olyan elemeket, melyre minden magyar egészségügyben tevékenykedő intézmény munkaadója és munkavállalója is büszke lehet. Ilyen például az ügyeleti juttatás, melynek mértéke mindenki számára elfogadható".

Bódis József rektor a közleményben kitért rá: sosem észlelt olyan igényt a képviseleti szervektől, amelyet lehetetlen lett volna teljesíteni, egyedül a munkaidővel kapcsolatos törvényi szabályozás volt problematikus. Megjegyezte: ezentúl legalább évente aktualizálják a kollektív szerződést.

Kiss György, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: a hétfőn aláírt dokumentum mintegy kilencven százalékban azonos a március végén felmondott szerződéssel. A módosítás elsősorban jogi kérdéseket, valamint a munkakörülményekre (munkaidőre, pótlékrendszerre, ügyeletekre) vonatkozó problémákat tisztázza. Mindez azért is fontos, mert a korábbi szerződés átgondolatlansága miatt több munkaügyi pert is elvesztett a PTE.

Kiss György hangsúlyozta: a szűk értelemben vett érdek-képviseleti szervek mellett az egyetem valamennyi kara, gazdasági egységei is segítették a megállapodás megszületését.

"Bízunk benne, hogy az intézmény vezetősége a jövőbeni is fontosnak tartja majd a jogszabályi változások érvényesítését, s naprakész lesz a belső szabályozás" - tette hozzá.

Gábriel Róbert korábbi rektor a klinikai központ kérésére mondta fel az egyetem mintegy hat és félezer dolgozójának kollektív szerződését március 31-én, mert az abban vállalt kötelezettségek túl nagy anyagi terhet róttak a klinikákra.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek