kapubanner for mobile

Ismét összefogtak a román szakszervezetek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ismét közösen szerveznek tüntetést a román szakszervezetek a bukaresti kormány ellen, miután az érdekvédelmi szervezetek hétfőn megállapodtak arról, hogy közösen vonulnak az utcára.

Romániában öt nagy szakszervezeti tömb létezik, amely a közalkalmazottak érdekeit védi. Az érdekvédelmi szövetségek együttesen legutóbb májusban szerveztek tiltakozó akciót, amikor több tízezer ember vonult a kormány épülete elé.

A szakszervezetek azért folytatják a tiltakozásokat, mert a kormánnyal továbbra sem sikerült megállapodniuk egyebek között a minimálbérről, amelynek értékét a kormány 640 lejben (152 euró) határozta meg, a szakszervezetek azonban 750 lejt (178 euró) követelnek.

Az érdekvédők a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentése miatt is tiltakoznak, de a parlament által már megszavazott nyugdíjtörvénnyel sem értenek egyet, amely a férfiak és a nők esetében egyaránt 65 évre tolja ki a nyugdíjkorhatárt.

Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezet vezetője a hétfői tárgyalásokat követően kijelentette: a szakszervezeti összefogással azt akarják elérni, hogy legalább 60 ezer ember vonuljon a kormány épülete elé a közös tüntetés alkalmából. Ennek pontos időpontját még nem jelentették be, de a szakszervezeti vezetők szerint várhatóan októberben sor kerül a tiltakozó megmozdulásra.

Romániában júliustól csökkentették 25 százalékkal a közalkalmazotti béreket és öt százalékponttal, 24 százalékra emelték az áfát, miután a kormány kénytelen volt jelentős megtakarításokat végrehajtani az idénre tervezett államháztartási hiányszint elérése érdekében. Románia vállalta, hogy a deficit nem haladja meg a bruttó össztermékkel (GDP) arányos 6,8 százalékot.

A román kormány megszorító intézkedései az év végéig vannak érvényben. Emil Boc miniszterelnök már jelezte, hogy a közalkalmazotti bérek nőni fognak a jövő évtől, de még nem lehet tudni, pontosan hány százalékkal. A kormányfő azonban leszögezte: a közalkalmazottak ne számítsanak arra, hogy béreik 2011-től visszatérnek a 25 százalékos csökkentés előtti szintre.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek