Itt a stratégia, hogy lesz Magyarország 2030-ra az Európai Unió egyik leginnovatívabb országa
Célunk, hogy Magyarország 2030-ra Európa legjobb tíz innovátor országa közé tartozzon - közölte Csák János kulturális és innovációs miniszter kedden a Facebook-oldalán. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2024. évi Programstratégiáját ismertető videóban a miniszter bejelentette: a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács jóváhagyta a 2024-es Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap programját.
"147 milliárd forintot fogunk költeni ezekre a területekre. Ez 60 milliárddal több mint az előző évben volt" - mondta Csák János, hangsúlyozva, hogy a 147 milliárd forint mutatja a kormány elkötelezettségét. A tavaly jóváhagyott Neumann János Program szerint Magyarország be kíván kerülni az Európai Unió első tíz leginnovatívabb állama közé - emlékeztetett.
Elmondta, hogy a forrásokat három különböző területre allokálják. Az egyik a vállalati csomag, a második a kutatói életpálya, a harmadik pedig az egyetemisták és az egyetemen tanítók mobilitási és kutatási programjai.
A vállalati programban van nagyvállalatokra szabott program, kis- és közepes vállalkozásokra szabott program, az egyetemeken létrejövő találmányok, szabadalmak hasznosítására, spinoff cégek létrehozására szolgáló támogatás és a legkisebbeket, az új, innovatív ötleteket kidolgozó startup vállalkozások finanszírozását és elindulását segítő program - ismertette.
Kiemelte: a másik oszlop, a kutatók támogatása, akár kutatóintézetben, akár egyetemen. "Az a célunk, hogy legyen egy olyan életpályamodell, ahol, hogyha a kutató igazolja azt, hogy bármilyen kutatási területen képes nemzetközileg jó eredményeket elérni, akkor ennek adjuk oda az állami finanszírozását" - mondta. Erre jött létre a Kutatási Kiválósági Tanács, amelynek élén idéntől Krausz Ferenc 2023-ban Nobel-díjat kiérdemelt tudósunk áll - tette hozzá.
Elmondta: a harmadik oszlop a nemzetközi beágyazódás elősegítése. Az Erasmus mellett létrehozták a Pannónia Programot. "Hallgatók, illetve oktatók nemzetközi együttműködésekben bárhol a világon tölthetnek időt, fél évet, egy évet, ahhoz, hogy felvértezzék magukat, és utána itthon jobban tudjanak teljesíteni" - mondta.
Hozzátette: másrészt a kutatási közös nemzetközi programok finanszírozását is elősegítik, ez lesz a HU-rizont Program. Kiemelte: céljuk, hogy Magyarországon is a legjobb nemzetközi sztenderdeknek megfelelő oktatásban, képzésben részesüljenek az egyetemi hallgatók. Ennek érdekében egy külön alapot hoztak létre, hogy az egyetemek, hogyha Magyarországra akarnak hozni külföldi oktatókat, professzorokat, akár műhelyeket, azokra legyen forrás.
"Így áll össze a teljes program: vállalati program, kutatói kiválósági program és nemzetköziesítési program" - foglalta össze a miniszter. A magyar kormány elkötelezett abban, hogy együttműködve kiváló tudósainkkal, tanárainkkal és szervezeteinkkel Magyarországot 2030-ra behozza az Európai Unió első tíz leginkább innovatív országa közé - mondta.
MTI
fotó: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 2 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 4 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 4 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 4 hónapja
- A vezetők havi tízmilliót kapnak, a kutatók megélhetésért küzdenek: válságban a magyar tudomány? 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?