Jobb munkafeltételekre vágynak az APEH dolgozói

Hogyan lehetne javítani a munkavállalói feltételeket az adóhatóságoknál? Erre is keresik a választ az Európai Adó- és Pénzügyi Dolgozók kongresszusán.

Hétfőn kezdődik Budapesten az Európai adó- és Pénzügyi Dolgozók 44. kongresszusa. A tizenhét országból érkező szakemberek többek között a forgalmiadó-csalások és a lichtensteini adóparadicsom elleni küzdelem lehetőségeiről tárgyalnak - tájékoztatott a rendezvényt szervező Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke, Holecz Gábor.

A szakszervezeti vezető szerint egyre több olyan probléma jelentkezik az adó- és vámigazgatás munkájában, amelynek megoldásait európai szinten kell keresni. Ezért létfontosságú, hogy európai szervezetünkön keresztül kifejthessük véleményünket - mondta az elnök.


Sajátjaikkal is törődnek a konferencián



Budapesten megvitatják, milyen károkat okoz és mit lehet tenni a lichtensteini adóparadicsom ellen. A rendezvényen áttekintik, milyen hatásai lesznek az EU új elképzelésének, amelyben a kis- és középvállalkozások segítése céljából egyfajta csökkentett forgalmi adó fizetésére kötelezné őket a közösség. Emellett - rendhagyó módon - az is téma lesz, hogy miként lehetne javítani a munkavállalói feltételeket a szakszervezeti szövetség tagállami adóhatóságainál.

A kongresszuson felszólal többek között Alexander Wiedow, az Adó- és Vámunió Főigazgatóság Közvetett Adózás és Adóigazgatás igazgatója, Nagy János, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka és Szikora János, az APEH elnöke is. A magyar szakszervezet - Holecz Gábor elmondása szerint - azt javasolja a kongresszusnak, alakítsanak ki egy csereprogramot, amelyben a szervezet tagországainak érdekképviselői egymás országában szereznének tapasztalatot az érdekképviseleti munkáról, az érdekegyeztetés rendszeréről.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny

Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk

Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten

Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk

A brit dolgozók harmada nem érzi az inspirációt a munkahelyén - Mi lehet a megoldás?

Az inspiráció hiánya többek között a termelékenységre is negatív hatással van. Teljes cikk