Jövedelempótlékkal kompenzálja a kismamákat a kormány
Jövedelempótlékot kapnak azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése - tájékoztatott a kormány döntéséről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
A január 1-je előtt megállapított gyed és tgyás esetében az érintett szülők a korábbi, béremelés előtti bruttó keresetük alapján részesülnek az ellátásokban; ezért a már megállapított ellátások esetében olyan kiegészítő juttatás bevezetése szükséges, amely biztosítja, hogy az ellátás nettó összege ne csökkenjen - fejtették ki, hozzátéve, hogy hosszabb távon a megemelt keresetek alapján a következő évekre megállapított gyed- és tgyás-összegek is nőnek majd.
A kormányrendelet alapján - részletezték - jövedelempótlékot az a szülő kap, aki 2011. december 31-én már és 2012. január 1-jén még terhességi-gyermekágyi segélyben részesült, és ugyanez érvényes a gyermekgondozási díjra is. A jövedelempótlék összege függ attól, hogy az érintett igénybe veszi-e a családi kedvezményt, és ha igen, hány gyermek után. Figyelembe kell venni azt is, hogy a tavalyi évre vonatkozóan igénybe vette-e az adójóváírást.
Mindezekről az ellátásban részesülőknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szerveinél, ha pedig az ellátást a társadalombiztosítási kifizetőhely folyósítja, akkor ott kell a nyilatkozatot benyújtaniuk - közölték. Az egészségbiztosítási szakigazgatási szervek a következő napokban minden olyan kismamának, akinek az egészségbiztosító folyósítja az ellátást, postázza a szükséges nyilatkozatot, amelyet kitöltve a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb május 31-ig postán vagy személyesen vissza kell juttatni az ellátást folyósító szervhez.
Aki a május 31-i határidőig kéri a jövedelempótlékot, januárig visszamenőleg kapja meg a kompenzációt. Aki azonban a határidő után nyújtja be igényét a folyósítóhoz, csak a beadást követő hónaptól lesz jogosult a juttatásra, visszamenőlegesen nem - hívta fel a figyelmet a minisztérium. A nyilatkozat elérhető a www.oep.hu oldalon, valamint a fővárosi és megyei egészségbiztosítónál, illetve a kifizetőhelyeknél is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Az egy teljesített órára jutó munkajövedelem euróban mért nagysága Európában - grafikon 2 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- A munkajövedelem változása az EU-tagországokban 2024 és 2025 között 3 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 4 hónapja
- Jó hír a kismamáknak: többen léphetnek be a szövetkezetekbe januártól 4 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 5 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?