Jövőre több pénzt költenek a közfoglalkoztatásra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Hoffmann Imre elmondta, e célra az idén 132,5 milliárd forintot biztosított a kormány, emellett további 5 milliárd forintot bio- és megújuló energiafelhasználási mintaprogramokra.
Hozzátette: a tervek szerint jövőre ez az összeg 150 milliárd forintra emelkedik, így a közfoglalkoztatási program biztosan folytatódik. A helyettes államtitkár közölte azt is, hogy adataik szerint eddig a közfoglalkoztatottak mintegy 19 százaléka tudott visszatérni a munkaerőpiacra.
Hoffmann Imre azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a települések önfenntartóvá váljanak, és hogy a közfoglalkoztatással helyben értékeket tudjanak teremteni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?