Képzést indítanak a közös képviselőknek, csak szaktudással látható majd el a feladat
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint a közös képviselők jelentős része jelenleg szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozik.
A közös képviselők számára szükséges alapvető szakmai ismeretek megszerzésére képzést indít a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A köztestület arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan csak megfelelő szakmai tudás birtokában láthatók majd el a közös képviselői feladatok, miután 2023-ban szigorú törvényi kötelezettségek lépnek hatályba. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által engedélyezett közös képviselői képzésen a társasházak üzemeltetéséhez szükséges általános, jogi, műszaki és gazdasági ismereteket lehet elsajátítani - ismertették.
Magyarországon a mintegy 4,4 millió a lakásból megközelítően 1,5 millió olyan társasházakban található, amelyek életét a tulajdonosi közgyűléseken megválasztott közös képviselők vagy társasházkezelők irányítják, gyakran sok tízmillió forintos költségvetésről gondoskodnak. A tulajdonosi közgyűlésen megválasztott közös képviselők jelentős része ugyanakkor szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozik. A változó jogi környezet és a törvényi kötelezettségek miatt a jövőben csak kellő szakmai tudással lesznek képesek ellátni ezeket a feladataikat - írták. A BKIK által szervezett 40 órás képzést november 16. és december 16. között tartják, jelentkezni rá november 11-éig lehet.
MTI
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Magyarország könnyen a közepesen fejlett országok csapdájába reked, ha a nálunk megtermelt GDP továbbra sem teszi lehetővé azokat a fejlesztéseket,... Teljes cikk
A munkaerőpiacon váltani sokféleképpen lehet: munkahelyet, szakmát, iparágat, sőt még alkalmazottból vállalkozóvá is válhatunk. Milyen dilemmák... Teljes cikk
Kikre és milyen készségekre lesz leginkább és legkevésbé szükség a következő öt évben? Mely munkakörök növekednek a leggyorsabban? A... Teljes cikk
- Orbán Viktor: Magyarország jövője nem csupán a pártokon, hanem elsősorban a teljesítményen múlik 2 hete
- Coach képzések: ezek az akkreditált üzleti coach képzők 3 hete
- A magyar vállalkozások alig 4 százaléka használ MI-t, az EU átlag 8 százalék 4 hete
- Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán 4 hete
- Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához 4 hete
- A 3-22 éves népességből iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya - grafikon 1 hónapja
- Saját képzési központot indított útjára a Ganz 1 hónapja
- A hibát nem az emberben, hanem a folyamatban keressük - Gyarmati Katalin, a Nissin Foods HR vezetője 1 hónapja
- Ezek az iskolatípusok a legnépszerűbbek a nyolcadik osztály után 1 hónapja
- Stratégiai szemléletű HR szakembereket képez az ELTE PPK 2 hónapja
- Akár 150 millió forint ingyenpénz: nincs most ennél kedvezőbb képzési pályázat 2 hónapja