Két hét múlva derülhet ki az új államfő személye
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után. A Schmitt Pál lemondása utáni jelölési folyamatról a frakcióvezetők az esti órákban ötpárti egyeztetést tartottak az Országgyűlés épületében, a miniszterelnök pedig több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó Kövér László dolgozószobájában. A fideszes házelnök esetleges jelöléséről ugyanakkor újságíróknak azt mondta, "nem aktuális kérdés".
A Fidesz frakcióvezetője közölte: kedd reggel tájékoztatja az ellenzéki frakciók vezetőit a kormánypárti frakciószövetség döntéséről. Az MTI kormánypárti forrásból úgy értesült, hogy az alig húszperces frakcióülésen Orbán Viktor és Lázár János beszédén kívül képviselői hozzászólás nem hangzott el, ahogyan lehetséges államfőjelölt neve sem. A kormánypárti képviselőket arra kérték, hogy az április 16-i jelölésig ne nyilatkozzanak a témáról.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint még senkinek nincs államfőjelöltje. Kósa Lajos az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról tartott ötpárti egyeztetés után nyilatkozott így, míg Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője azt mondta, hogy Kövér László "az egyik erős jelölt". Az ellenzéki pártok képviselői egyetértettek abban, hogy az egyeztetésnek nem volt valódi értelme, mert a Fidesz-KDNP frakcióülésén dőlhet el az államfőjelölt személye.
Arra a kérdésre, hogy hangzottak-e el nevek a tanácskozáson, Kósa Lajos azt válaszolta: lényegében nem. Kiemelte: az eddigi szabályrendszer alapján jelölnek, vagyis a Fidesz elnöke, Orbán Viktor jelöl majd a frakciónak. Ennek időpontját nem tudta megmondani a politikus.
Mesterházy Attila szerint az ötpárti egyeztetésen az derült ki, hogy a Fidesz-KDNP-frakció még este eldönti, ki lesz a köztársasági elnök, és Kövér László az egyik esélyes jelölt erre. Az ellenzéki politikus látszategyeztetésnek minősítette az ötpárti megbeszélést, és hozzátette: bár az MSZP véleménye szerint nem lehetne pártkatona a köztársasági elnök, a tanácskozáson az derült ki, a kormányoldal nem zárja ki Kövér László megválasztását, sőt ő az egyik "erős jelölt". Szavai szerint bár a kormánypárti politikusok először nem árulták el, hogy milyen típusú jelöltet tudnak támogatni, de kérdésére úgy válaszoltak: nem zárkóznak el attól, hogy pártpolitikus legyen az államfő.
A Jobbik szerint csak "formális összejövetel" volt a hétfő esti ötpárti egyeztetés az új köztársasági elnök jelöléséről - mondta el a találkozót követően Balczó Zoltán a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke újságíróknak. Balczó Zoltán elmondta még: a másik lehetőség, hogy a kormánypárti frakciók több jelöltet állítanak, amelyek közül választhatnak az ellenzéki pártok, hogy van-e olyan, akit tudnak támogatni. Hozzátette, továbbra is szeretnék, ha közvetlenül választanák meg az államfőt, de ezt a felvetésüket a kormányoldal nem támogatta.
Az LMP nem kíván részt venni egy olyan eljárásban, amelyiknek előre eldőlt az eredménye - ismertette a párt véleményét Jávor Benedek. A frakcióvezető hozzátette, nincs értelme egy ilyen " megalázó folyamatba belökni" olyan tiszteletreméltó embereket, akik egyébként alkalmasak lennének köztársasági elnöknek.
Schmitt Pál hétfő kora délután jelentette be a parlamentben, hogy lemond államfői hivataláról. Döntését azzal magyarázta, hogy plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 3 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 5 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 6 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja
- Változások a WHC vezetésében: októbertől Göltl Viktor a magyarországi ügyvezető 7 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 7 hónapja
- A modern laptopok forradalma: mélyreható elemzés a 2025-ös trendekről és a Black Friday stratégiai jelentőségéről 8 hónapja
- Barát, közösség, értelmes munka: így választanak diákok állást 8 hónapja
- Orbán Viktor: Hamarosan anyagi előnyt jelenthet a gyermekvállalás 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?