kapubanner for mobile

Kétmillió üres állás lesz az egészségügyben 2020-ra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Előrejelzések szerint csaknem kétmillió egészségügyi állás üresedik meg az unióban 2020-ra. Gyenes Géza, a Jobbik szakpolitikusa szerint nem kérdés, a helyzet a közép- és kelet-európai országok betegeit sújtja leginkább - cikkezi a Magyar Hírlap.

Nemzetközi prognózis szerint 2020-ra kétmillió szakember hiányzik Európa egészségügyi ellátásából. Gyenes Géza szerint Európa-szerte egyre nehezebb a szakemberek pótlása, a prognózis pedig azt mutatja, a folyamat hová vezethet tíz év múlva. A hiány persze nem egyenletesen oszlik majd el az országok között, hiszen a gazdagabb államok előszeretettel "nyúlják le" a hazájukban rosszul fizetett orvosokat, így a magyarokat is. A politikus szerint elvárható lenne, hogy betegeink érdekében itthon tartsuk az orvosokat, ápolókat. Az ápolók elvesztése is nagyon fájdalmas, mert képzésük révén egyre magasabb a tudásuk, s Gyenes szerint nem­egyszer olyan feladatot is képesek ellátni, amelyet korábban az orvos volt kénytelen. Aránytévesztésnek tartja, hogy ebben a helyzetben a kormányzat a külföldről érkező és esetleg ellátásra szoruló betegek jogaival foglalkozik.

Magyar Hírlap
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek