Kevesebb új állást kínáltak a munkáltatók júliusban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkáltatók júliusban kevesebb új állást jelentettek be mint az előző hónapban, de a szezonálisan kiigazított adatok szerint kissé még így is csökkent az álláskeresők száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
A foglalkoztatási szolgálat összesítése szerint az év hetedik hónapjában 41.600 új álláslehetőséget jelentettek be a munkáltatók, ami az előző hónaphoz képest 12,8 százalékos (körülbelül 6.000 darabos) csökkenést, az előző év azonos időszakához képest pedig 36,3 százalékos (több mint 11 ezer darabos) növekedést jelent.
A legtöbb, 5.200 új állást továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jelentették, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is 4.400 új álláslehetőséget regisztráltak.
Továbbra is a támogatott foglalkoztatási formák voltak túlsúlyban: az újonnan bejelentett állások 33,3 százaléka nem támogatott álláshely volt, 66,7 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók. Tavaly júliusban ez az arány 50,6, illetve 49,4 százalék volt.
A nem támogatott állások száma 13.800 darab volt, ami az előző hónaphoz képest 15,3, az előző év júliusához viszonyítva pedig több mint 10 százalékos visszaesést jelent.
Foglalkozások szerint a legtöbb nem támogatott munkaerőigény a segédmunkások, gyártósori összeszerelő, illetve eladó szakmákban érkezett júliusban, míg a támogatott állásoknál a segédmunkás, takarító szakmákban érkezett a legtöbb bejelentés - olvasható az NFSZ összesítésében.
Júliusban összesen 88.200 állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, ebből a zárónapon 38.300 ezer állás maradt betöltetlen.
A nyilvántartott álláskeresők zárónapi száma több mint 554 ezer volt, ami az előző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is stagnálást jelent. A legtöbb álláskeresőt továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták, előbbiben 66.400-an, utóbbiban 58 ezren kerestek munkát.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 583.500 álláskereső volt Magyarországon, ezerrel kevesebb mint az előző hónapban.
A tartósan (vagyis egy éven túl) regisztrált álláskeresők száma tovább mérséklődött. A júliusi zárónapon 148.900 tartós munkanélkülit volt, egy hónap és egy év alatt is csökkent a számuk. Arányuk a teljes álláskeresők állományán belül 26,9 százalékot tett ki, ez utóbbi egy év alatt 2,4 százalékponttal csökkent.
Az iskolaév befejezésével tovább emelkedett a nyilvántartásba beáramló pályakezdő álláskeresők száma. Zárónapi számuk júliusban 14 százalékos növekedés után 54.600 ezer főt tett ki. A pályakezdők körében a belépési forgalom 65,8 százalékkal, a nem pályakezdőknél 18,8 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Júliusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 12,5 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8,3 százalék. Az előző hónaphoz képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke és a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé is stagnált.
A hetedik hónapban 26 cég, 1.315 munkavállalót érintő csoportos létszám-leépítési döntést jelentett be a munkaügyi kirendeltségeken. Az érintett létszám tekintetében az előző hónaphoz képest 35,9 százalékos (738 fős) csökkenés, míg az előző év hasonló időszakához képest 61,3 százalékos (500 fős) növekedés történt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?