Kilenc hosszú hétvégénk is lehet 2012-ben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElképzelhető, hogy a korábbi számításokkal ellentétben nem nyolc, hanem kilenc hosszú hétvége lesz 2012-ben, a dolgok jelenlegi állása szerint azonban az utolsó pihenőnapot 2013-ban kell majd ledolgozni - írja a Pénzcentrum.hu gazdasági lap.
A nemzetgazdasági tárcának a 2012-es munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelete szerint jövőre öt pihenőnappal nyújtják meg az ünnepi hétvégéket. 2012-ben csak egy olyan ünnep (január 1.) lesz, amelyik hétvégére esik, így pihenéssel tölthetünk nyolc hosszú hétvégét: húsvét- és pünkösdhétfő mellett március 15-ét, május 1-jét, augusztus 20-át, október 23-át, november 1-jét és a - hétköznapra eső, de a hétvégével együtt ötnapos - karácsonyt is.
A Pénzcentrum.hu értesülései szerint várhatóan a hétfőre eső december 31. is pihenőnap lesz, noha a rendeletben - amely december 31-éig hatályos - ez a nap még nem szerepel. Az NGM a lapot úgy tájékoztatta, hogy december 31. azért nem szerepel a munkaszüneti napok között, mert cserébe a következő szombatot kellene ledolgozni, és mivel az már 2013-ra esik, nincs lehetőség rendelkezni róla a 2012-es rendeletben.
A rendelet hatálya ezúttal sem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére - jegyzi meg a lap.
Penzcentrum.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?