kapubanner for mobile

Kompetenciát mérnek a munkaerő-piaci start előtt

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) csatlakozott a Nyugat-Európában már széles körben alkalmazott gyakorlathoz, miszerint egy, a munkaerőpiacon szükséges kompetenciákat felmérő teszttel segít visszajelzést adni a végzős hallgatóknak személyes adottságaikról, fejlesztésre váró készségeikről, képességeikről - tájékoztatta az intézmény az Edupress-t.

Az egyelőre viszonylag szűk hallgatói körben végzett felméréssel a BKF Karrier Centrum kezdeményezésére bővítette az intézmény tanácsadási szolgáltatásait, hogy a hallgatók elhelyezkedésének sikerességét hatékonyabban segítse. A tesztet 50 hallgató körében végzi el a BKF idén először. A felmérés két lépcsőben történik, először a negyedik szemeszter elején, a gyakorlati időt megelőzően töltik ki a tesztet a tanulmányi eredményeik által kiválasztott hallgatók, majd a tanulmányok befejeztével, a gyakorlat után. A teszt két részből áll, a CAPTain Analízis a munkavégzésben jellemző kompetenciákat méri, hogy mennyire céltudatos, csapatjátékos, kreatív, kitartó, versengő, önérvényesítő, alapos a kitöltő, a másik része pedig egy önelemző vizsgálat, amelyben a hallgatók saját magukat ítélik meg a feltett kérdések alapján.

A BKF szerint azért így időzítik a kitöltést, mert a második évben kitöltött teszt eredményei nem csak az önelemzés és munkakompetencia vizsgálat közti különbségekre, tehát a vélt és valós kép eltéréseire hívják fel a figyelmet, de a gyakorlati idő előtt rávilágítanak a hiányosságokra, fejlesztendő készségekre és természetesen az erényekre is. A teszt ezzel egyrészt megalapozott információkkal alátámasztva segíti a hallgatókat a személyiségükhöz illeszthető optimális munkahely kiválasztásában, valamint tükröt állít az esetleges gyenge pontok felismeréséhez, még a gyakorlati idő letelte előtt. Az intézményben hangsúlyozzák, a hiányosságok tréningezéséhez jó alkalom a gyakornokoskodás, hogy aztán a munkaerő-piaci elhelyezkedéskor a legkevesebb akadállyal kelljen a pályakezdő hallgatóknak szembenézniük. A teszt elsősorban tehát a főiskola hallgatóinak elhelyezkedését segíti, másrészt viszont az intézmény munkaerő-piaci megítélésének is kedvez, hiszen a végzettek a személyiségüknek és kompetenciáiknak tudatában jelentkezhetnek állásajánlatokra vélhetően nagy elégedettséget eredményezve a munkaadóknál is.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek