Közel 2500-an közfoglalkoztatásban a Köti-kövizignél
Közel 2500 hátrányos helyzetű, tartósan állás nélküli ember jut kereseti lehetőséghez az idén közfoglalkoztatás révén a Közép-Tisza-vidéki vízügyi igazgatóságnál (Köti-kövizig); a programokat a központi költségvetés több mint 2,5 milliárd forinttal támogatja - mondta Nagy Réka, a vízügyi szervezet sajtóreferense az MTI-nek.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a tennivalók egy része a növényzet megújulásából fakad, és magába foglalja az árvízvédelmi töltések, belvízi csatornák rézsűjének kaszálását, a hullámtereken lévő cserje irtását, valamint a kiskörei duzzasztómű környezetének tisztítását. Emellett egyes horgonyzóhelyeknél, műtárgyaknál és csatorna torkolatoknál a felgyülemlett iszapot kotorják ki, illetve az árhullámokkal érkező nagy mennyiségű hulladékot gyűjtik össze és szállítják el a hullámterekről.
A felsorolt munkák a Köti-kövizig 642 kilométer hosszú árvízvédelmi fővédvonalán, több mint 1200 kilométeren futó csatornái mentén - 7 megye 113 települését érintve - folynak majd. A munkavégzést a szakaszmérnökségek irányítják a műszaki biztonsági szolgálat közreműködésével.
Ugyancsak közfoglalkoztatottak bevonásával oldják meg a kiskörei vízlépcső üzemi területének, a tiszaroffi árapasztó tározó északi és déli műtárgyának őrzését, védelmét.
A Közép-Tisza-vidéki vízügyi igazgatóság szakmai felügyeleti szervként részt vesz a működési területén lévő vízgazdálkodási társulatok közfoglalkoztatási munkáinak tervezésében illetve a kivitelezés ellenőrzésében.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk
Egy friss kutatása szerint a foglalkoztatott nők közel egyharmada állítja, hogy megkülönböztetéssel szembesült, amikor egyenlő bért próbált elérni. Teljes cikk
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 4 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?