kapubanner for mobile

Közel hárommillió munkahely szűnik meg Kínában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A világgazdaság motorját jelentő Kína is kénytelen szembenézni a recesszióval: exportpiacai hanyatlása miatt a dél-kínai Kantonban közel hárommilió dolgozót küldenek el a gyártó cégek; a legnagyobb európai és amerikai autógyártók pedig többhetes kényszerszünettel védekeznek.

Kína a tőkemozgás ellenőrzése és a konzervatívnak tartott banki gyakorlata miatt közvetlenül kevésbé van kitéve a globális pénzügyi válság hatásainak, közvetetten azonban igen. A harmadik negyedben a bruttó hazai termék növekedési üteme 9 százalékra lassult a második negyedévi 10,1 százaléktól, és a kormány ezért a múlt héten növekedést ösztönző intézkedéseket jelentett be.


Minden ötödik üzem bezár



A Kanton dél-kínai tartományban működő külföldi vállalatok szövetségének kimutatása szerint üzemek ezreit lesznek kénytelenek bezárni még az idén a külső piaci hatások, vagyis a piacok összeszűkülése és a gyártási költségek növekedése miatt. A tartományban működő 45 ezer exportra berendezkedett cégből 9 ezret számolhatnak fel januárig, és ez 2,7 millió ember, vagy még több állását is jelentheti a szövetség kimutatása szerint.

A Mattel és a Disney egyik beszállítója, a Smart Union játékgyártó zárta be több üzemét a múlt héten, és egyik másik nagyvállalat, a 8500 dolgozót foglalkoztató Mansfield Manufacturing fémipari vállalat is veszélybe kerülhet vevőinek (Canon, Toshiba, Epson, Minolta) csökkenő megrendelései miatt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek