Közmunka címén Bajnai ellen kellett tüntetniük
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Együtt-PM szövetség bocsánatkérésre szólítja fel a Fideszt és felelősségre vonást követel, mert szerintük Szigetvár fideszes polgármestere, Kolovics János csütörtökön közmunkásokat "vezényelt ki", hogy Bajnai Gordon látogatása ellen tüntessenek.
Az Együtt-PM csütörtökön délután Szigetváron tartott lakossági fórumot, az erre igyekvő Bajnai Gordonnak Szigetvár korábbi csődjére utalva 1,65 milliárd forintról szóló csekket akart átadni a város fideszes polgármestere, de azt a volt miniszterelnök nem fogadta el. Bajnai Gordon ugyanakkor arra kérte a város első emberét, menjen be a rendezvényre és hallgassa meg, mit mond. A közelben ellene tüntetőkre utalva a volt kormányfő azt kérdezte a polgármestertől, nem közmunkások-e a demonstrálók.
Az Együtt-PM szövetség pénteki közleménye szerint a YouTube videómegosztóra feltöltött felvételükön hallható, amint a tüntetésre kényszerített közmunkások arról beszélnek: nem önszántukból, vagy politikai meggyőződésből vannak ott, hanem azért, mert az önkormányzattól "kirendelték" őket.
"Ami Szigetváron történt az tisztességtelen és törvénytelen. Ráadásul mindez kísértetiesen hasonlít arra, ami Bajnai Gordon országjárásának többi helyszínén történt" - fogalmaznak.
A szövetség szerint a rezsim visszaél a hatalmával és ellenfeleinek lejáratására, megfélemlítésére még a törvénytelen eszközök használatától sem riad vissza.
Az Együtt-PM arra is figyelmezteti "a hatalmat helyben gyakorló fideszes politikusokat", hogy ne merjék megfélemlíteni, vagy retorzióknak kitenni a közmunkásokat. Közlésük szerint helyi szervezetük nyomon fogja követni az ügyet, és megvédik az ügybe akaratuk ellenére belekényszerített, kiszolgáltatott embereket.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?