kapubanner for mobile

Láng Zsolt, a Coca-Cola HBC HR-igazgatója

Láng Zsolt 10 év alatt különböző európai országokban szerzett HR szakmai tapasztalattal a háta mögött a tehetséggondozásra és a HR Business Partneri szerepre fókuszálva jutott el pályáján a Coca-Cola HBC HR Igazgató pozíciójáig. Több cégnél sikerrel vett részt nagyobb változásmenedzsmenttel járó projektekben és szervezeti átalakításokban. Erőssége a logikus gondolkodás, az üzleti szemlélet és az eredménycentrikus hozzáállás. Kiemelt figyelmet szentel saját csapatának, hiszen a kitűzött célokat az ő személyes sikereiken keresztül éri el.

A közel 1200 fős szervezetben a Coca-Cola HBC-nél Zsolt és csapata felel a tehetségek bevonzásától kezdve a gondozásukon és elkötelezettségükön át, a megfelelő müködési struktúrák kialakításáig és a változások vezetéséig. Fontosnak tartja, hogy a HR stratégia partneri szerepet töltsön be a vállalat vezetésének minden szintjén, ehhez pedig a szakmai felkészültségen túl az üzleti működés megértését és a rugalmasságot tartja elengedhetetlennek.

Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte, ahol közgazdászként menedzsment és üzleti tanácsadás szakirányon diplomázott, illetve angol-magyar szakfordítói képesítést is szerzett. Közepiskolai tanulmányait az angliai Kent College-ban teljesítette, illetve egy félévet az Erasmus program keretében a svédországi Jönköping International Business Schoolban is eltölthetett.

2004-től a BAT-nál (British American Tobacco) különböző helyi és nemzetközi pozíciókat töltött be. A Menedzsment Trainee program sikeres teljesítése után, 2006-ban a cég toborzási és kiválasztási tevékenységeit egységesítő Recruitment csapat kialakítása és működtetése volt az első feladata. 2008-ban az SAP HR moduljának európai bevezetése során Londonban projektmenedzserként dolgozott, emellett egy belső HR szolgáltató központ kialakításában is részt vett. 2010-ig a BAT magyarországi és ausztriai üzleti egységeiben a cég HR Business Partnere, ahol generalista feladatain túl a tehetségemendzsment és a tudásfejlesztés is feladatai közé tartozott. 2010-től újabb kiküldetésben, még felelősebb pozícióban folytatta munkáját a cég amszterdami központjában, melynek keretében 37 európai ország toborzási és kiválasztási stratégiájáért felelt, illetve megszilárdította a cégcsoport európai szintű menedzsment trainee programját.

2011 és 2013 között HR Business Partneri feladatokat látott el a BAT magyarországi és horvátországi részlegénél. Szerepet vállalt a közép-európai üzleti központ kialakításában, emellett fő területe a generalista feladatokon túl továbbra is a tehetségmendzsment volt. Részt vett a cég és a szakszervezetek közti egyeztetésekben, az új kollektív szerződés kidolgozásában, valamint a dohányárusítási törvény kapcsán szükséges szervezeti átszervezések végrehajtásában.

2013 áprilisában csatlakozott a Coca-Cola HBC Magyarország csapatához, ahol kezdetben személyügyi vezetőként tevékenykedett. Zsolt 2014 januárjában vette át a HR csapat irányítását. A Coca-Cola nagyköveteként büszke rá, hogy egy professzionális, nyitott és hosszútávon sikeres csapat tagja lehet.

A munkaidőn kívül Zsolt legtöbb idejét feleségével és három gyönyörű kislányával tölti. Nagyon fontos számára a rendszeres testmozgás, legyen szó országúti kerékpározásról, versenyszerű tollaslabdáról, snooker-ről vagy éppen kutyasétáltatásról.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk