Leépítésektől mentes, ügyfélbarát közigazgatásunk lesz
Gál András Levente a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint az egyablakos rendszerrel jóval inkább ügyfélbaráttá válik a közigazgatási rendszer: az állam el tudja látni feladatát, nem lesz a működést veszélyeztető leépítés - adja hírül az InfoRádió.
A szükséges és elégséges mértékben költ magára az állam a jövő évi költségvetés szerint - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Gál András Levente az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a büdzsében 5-10 százalékos csökkenés az elvárt.
Az állam el tudja látni feladatát, nem lesz a működést veszélyeztető leépítés, de nehéz év előtt áll a közigazgatás, ezért komoly áldozatvállalást várnak a közszolgáktól és tisztviselőktől - hangsúlyozta.
Gál András Levente szerint a köztisztviselőket a pártsemlegességnek, szakszerűségnek és hazaszeretetnek kell vezetnie. Szükséges a szakterület kellő ismerete, ami meghozza a munka örömét - tette hozzá a közigazgatási államtitkár, aki hangsúlyozta azt is: fontos, hogy a köztisztviselő kellő lojalitással és dinamikával álljon hozzá munkájához.
InfoRádió

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon