Legalább 14 ezer segítő hiányzik a magyar oktatásból
A NOKS-os dolgozók hiányának legfőbb oka az alacsony bérezés.
Legalább 14 ezer, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő (NOKS) munkatársat kellene még alkalmazni a hazai köznevelési intézményekben ahhoz, hogy legalább a hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleljen a pedagógusok munkáját segítő, illetve az intézmények működését biztosító dolgozók száma - írja a Népszava a Budapest Intézet elemzése alapján, amit a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) megrendelésére készítettek.
A NOKS státuszú doglozók (pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, titkár, dajka, könyvtáros, rendszergazda, takarító) közül 36 ezren teljes állásban, körülbelül 3 ezren félállásban vagy szerződéssel dolgoznak a magyar köznevelésben. Az elemzés szerint a betöltöttként nyilvántartott státuszok jelentősen alulmaradnak a vonatkozó rendeletben előírtakhoz képest, a hiányzó NOKS munkatársak feladatait pedig feltételezhetően a pedagógusok végzik el, akik egyébként is túl vannak terhelve.
Különösen a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek hiánya okoz gondot az oktatás-nevelés szempontjából. Ennek több tízezer tanulási nehézségekkel vagy zavarokkal küzdő, sajátos nevelési igényű (SNI-s) és hátrányos helyzetű diák láthatja kárát.
A NOKS-os dolgozók hiányának fő oka az alacsony fizetés, főleg azokban a pozíciókban, amikhez magasabb iskolai végzettségre, szakképzettségre van szükség.Az elemzés szerint azzal magyarázható a munkaerőhiány a területen, hogy a bértáblában szereplő bérek alacsonyabbak annál, ami garantálhatná, hogy az állások zömére legyen kvalifikált jelentkező.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem csak a pedagógusok, de a NOKS-os dolgozók béremeléséért is küzd. A két szakszervezet követelése közt szerepel az is, hogy az ő fizetésük emelkedjen legalább a garantált bérminimum 130 százalékára.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?