Magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremt az új K+F központ Budapesten
A világ egyik vezető mesterséges intelligencia alapú, globális felhőszolgáltatója, a Genesys új kutatás-fejlesztési (K+F) központot nyitott Budapesten, az Eiffel téren, 3000 négyzetméter területen - jelentették be sajtótájékoztatón.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az eseményen elmondta: a bizonytalan geopolitikai helyzetben a kormány mindent megtesz, hogy biztosítsa a biztonságos működés feltételeit a Magyarországon működő cégek számára. Kiemelte: a kormány intézkedéseinek is köszönhetően megérettek a feltételek az elmúlt években, hogy magas hozzáadott értékű munkahelyek létesüljenek. Hangsúlyozta: a kormány az Egyesült Államokkal való kapcsolat javításán dolgozik és arra törekszik, hogy még több, a Genesys-hez hasonló kaliberű vállalat válassza beruházási célpontnak Magyarországot.
Az új, budapesti K+F központ megnyitása is jól mutatja a Genesys elköteleződését a magyar piac és a magasan képzett, mérnöki tudással rendelkező szakemberek iránt - mondta az ünnepélyes megnyitón Tony Bates, a Genesys elnök-vezérigazgatója. A Genesys Hungary a társaság második európai K+F központja Írország után. Az amerikai székhelyű globális vállalat 2021-ben lépett a magyar piacra és hozta létre magyarországi központját miután megvásárolta a LogMein magyar startup Bold360 ügyfélszolgálati és kommunikációs platformját.
Vassy Attila, a Genesys Hungary vezérigazgatója a K+F központ megnyitását fontos mérföldkőnek nevezte mind a magyar, mind az anyavállalat számára. A magyar fejlesztőcsapat kulcsfontosságú szerepet kap a társaság mesterséges intelligencián alapú élményszervezési platform (Genesys Cloud CX) fejlesztésében és ez a jövőben tovább erősödik majd - fogalmazott.
A cég közleménye szerint az ügyfélkapcsolatot forradalmasító felhőalapú kommunikáció platform felhasználói köre a pénzügyi szolgáltatásoktól a kiskereskedelemen át, az egészségügyig és a közszféra területéig terjed.
Az elmúlt két és fél évben a Genesys több mint háromszorosára, közel 200 főre növelte magyarországi csapatát és a jövőben további növekedést terveznek. Az MTI kérdésére a cégvezető elmondta, hogy a belvárosi irodaházban a 3000 négyzetméteres irodahelyiség mellett további mintegy 500 négyzetmétert bérelnek, ezzel az iroda befogadó kapacitása a 350-400 főre emelkedhet.
A Genesys irodaterének belső kialakítását a magyar tulajdonú DVM Group integrált építészeti és építőipari szolgáltatásokat nyújtó mérnökiroda végezte kevesebb mint egy év alatt. A LEED környezettudatos épületminősítési rendszerre is pályázó iroda kialakításánál fő szempont volt a környezettudatosság és a fenntarthatóság - közölte a társaság.
A Genesys felhőalapú szolgáltatásai több mint 100 országban érhetők el. A társaság árbevétele a január végén zárult üzleti évében 2 milliárd dollárra emelkedett az előző évi 1,9 milliárd dollárról. Ezen belül a Genesys Cloud CX platform forgalma az előző évhez viszonyítva 80 százalékkal, 800 millió dollárra ugrott. A nyilvánosan elérhető céginformációk szerint a Genesys Cloud Services Hungary Kft. nettó árbevétele 2022-ben 3,834 milliárd forintra nőtt az előző évi 1,433 milliárd forintról, míg az adózott eredmény 91,521 millió forintról 243,559 millió forintra emelkedett.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban – közölte Botka László polgármester. A gyárban már mintegy 960 fő dolgozik, és a... Teljes cikk
A Binder Ipari Szerkezetépítő Kft. négymilliárd forint értékű beruházást hajt végre Csöngén a kormány támogatásával, aminek nyomán... Teljes cikk
Színvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 5 napja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 1 hete
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 2 hete
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 2 hete
- Ők keresik a top vezetőket: itt a lista a legnagyobb vezetőkiválasztó cégekről 2 hete
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hete
- A Randstad visszavette az első helyet: itt van a munkaerő-közvetítők toplistája 4 hete
- Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei 2 hónapja
- Mi tartja vissza a magyarokat az önkéntességtől? 2 hónapja
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig