kapubanner for mobile

Magas túlóra dukál a szilveszteri munkáért

Az év utolsó napján mindenki szórakozni akar, így a vendéglátásban dolgozók bátran elkérik a túlóra árát. Az idén jóval kevesebb szilveszteri ajánlatot kínálnak az éttermek, mint korábban, amelynek az az oka, hogy a hangulatért felelős szolgáltatások árai elszabadultak - írja a Napi Gazdaság.

Szilveszterkor a felszolgálók és a szakácsok is megkérik a túlóra árát, amit az étterem még ki tudna gazdálkodni, de az év utolsó napján a közönség csak vacsorázás céljából nem ül be egy étterembe.

Ráadásul a vendégeket szórakoztatni kell, minimum egy DJ alkalmazásával, aki a 25 ezer forintos gázsijának dupláját is elkérheti szilveszterkor. A hangfalak és más berendezések bérleti díja ugyancsak megkétszereződik, amit csak telt házzal lehet kigazdálkodni.

A kilencedik kerületben levő Veranda étterem például eredetileg nem tervezte, hogy kinyit szilveszterkor. Mint Vágvölgyi Mihály, az egyik tulajdonos a Napi Gazdaságnak elmondta, csak azért változtattak tervükön, mert a helyet kibérelték és biztosítani tudják a telt házat. Mindent összeszámolva a nyitva tartáson így sem nyernek annyit, amennyiért valóban megérné, de nekik a hírnév is számít.

A Gundel rendszerint 300 fős szilveszteri partikat szervez, az óévbúcsúztatás ára itt az idén átlépte az 50 ezer forintot, ennyit kell fizetni személyenként a komplett vacsoráért és italkóstolásért.

A budai Leroyban 30 ezer a belépő, de 10 ezer forintos pezsgőárak vannak, vagyis minimum 40 ezer forinttal kell annak készülnie, aki ott szeretné búcsúztatni az évet.

A középosztály által látogatott belvárosi szórakozóhelyekre egy-kétezer forintért lehet bebocsátást nyerni, ahol a vacsora mellé zene és táncparkett jár.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek