kapubanner for mobile

A 9 százalékos szja nem kapott elsöprő támogatást - Magyar Péter az adórendszerről tovább egyeztetne

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember válaszolt a Tisza Párt felhívására a "Nemzet Hangja" kezdeményezés kérdéseire. Több mint egymillió kitöltő üzent a hazájának, és mivel a kérdések többségében az igenek döntő fölénybe kerültek, "egyben ki is jelölték a leendő Tisza-kormány fő feladatát": emberséges Magyarországot kell építenünk - fogalmazott a politikus az MTI tudósítása szerint.

Kiemelte: a Tisza Párt kormányra jutása esetén Magyarország újra büszke és megbízható szövetségese lesz a NATO-nak, valamint újra teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak.

Magyar Péter hozzátette, haza fogják hozni a kormányzati korrupció miatt blokkolt uniós pénzeket, és ezzel megteremtik "a gazdasági, társadalmi és szociális gyógyulás" alapjait.

Két ciklusra, legfeljebb nyolc évben korlátoznák a mindenkori magyar miniszterelnök hivatali idejét, 2,5 millió forintra csökkentenék jelenleg 7 millió forint feletti fizetését és megfeleznék a képviselők tiszteletdíját".

Emellett visszaadnák az önkormányzatok hatásköreit, intézményeit és forrásait az oktatási, egészségügyi és szociális területeken, és "emberségessé" tennék az adórendszert - sorolta.

"A kérdéseink közül a legalacsonyabb, de mégis magas támogatottsága a 9 százalékra csökkentett személyi jövedelemadónak volt, ebben a kérdésben - az adórendszer igazságosabbá tételéről - érdemes tovább egyeztetnünk a magyar emberekkel"

- fűzte hozzá a pártelnök.

Elmondta, hogy újra bevezetnék a kata adózást a visszaélések kiszűrésével, az 5 milliárd forint feletti vagyonra extra adót vetnének ki.

Az egészséges élelmiszerek áfáját 5 százalékban maximálnák, a gyógyszerek áfakulcsát 0 százalékra csökkentenék, bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amellyel évente maximum 200 ezer forintot költhetnének a nyugdíjasok élelmiszerre, gyógyszerre és egészségmegőrzésre.

Tájékoztatása szerint törvényben tiltanák meg, hogy a költségvetési forrásokat magánegészségügyre lehessen fordítani, és minden évben legalább plusz 500 milliárd forintot fordítanának az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére.

Elindítanák továbbá az "Út a börtönbe" programot, és az ennek keretében visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítanák - ismertette.

A Tisza Párt elnöke arra is kitért, hogy az eredményekből kiderült: Ukrajna uniós tagsága megosztó kérdés, "nem egyértelmű a magyarok többségének a véleménye". Ezért a Tisza-kormány azt vállalja, hogy "a pontos feltételek ismeretében, amikor ez a kérdés valóban eldöntendő lesz, ügydöntő, jogi kötőerővel bíró népszavazást ír ki ebben a kérdésben, és annak az eredményét képviselni fogja" - fogalmazott az MTI tudósítása szerint.

Ukrajna uniós csatlakozását 58,18 százalék támogatta. A többi kérdés többsége 90 százalék fölött végzett. A nyugdíjasoknak szóló szépkártyát 92,3, a gyógyszerek 0 százalékos áfakulcsát 92,59, az egészségügy évi 500 milliárdos támogatását 98,29, a visszaszerzett nemzeti vagyon oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítását 99,33, az egészséges élelmiszerkulcs maximum 5 százalékra csökkentését 98,38, a 9 százalékos szja-t 81,9, a kata visszavezetését 90,72, az 5 milliárd fölötti vagyon extra adóztatását 96, az ország EU és NATO-tagságát 98,68, a miniszterelnöki poszt időtartamának korlátozását 96,52, az önkormányzatok hatáskörének visszaadását 98,85, a miniszterelnök fizetésének korlátozását 2,5 millióra 92,1 százalék támogatta.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk