Majdnem 300 órát tölt minden magyar cég adófizetéssel
Évente 277 órát töltenek a magyar cégek adóadminisztrációval. Ha az Egyesült Arab Emírségekben működnének, ez csupán 12 óra volna – írja a Napi.hu.
Munka nélkül maradna rengeteg magyar adóhivatalnok és könyvelő, ha olyan egyszerű lenne a céges adózásunk, akár Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben vagy Katarban, ahol mindössze 12, 36 illetve 40 órát tölt egy cég évente az adózással kapcsolatos papírmunkával, derült ki a Világbank statisztikáiból.
A magunk 277 órájával a középmezőnyben vagyunk, de még örülhetünk: 2009-ben még 330 óra kellett az éves aktatologatásra. Hazánkhoz hasonló statisztikát láthatunk Olaszországban, Nigerben és Togóban, Portugáliában, Chilében vagy éppen Etiópiában.
A régióban a szerbek és a lengyelek vannak a mi szintünkön, nálunk valamivel jobb teljesítményt nyújtott Szlovénia, sokkal jobbat pedig Szlovákia és Románia, míg e téren Ukrajna, Csehország és Bulgária határozottan rosszabban teljesít.
A lista utolsó helyezettje Brazília lett az egészen döbbenetes évenkénti 2600 órás elszámolással.
Napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?