kapubanner for mobile

Már csak a kétharmad kétséges

Közel 99 százalékos feldolgozottság mellett a listás szavazatok 44,54 százalékát szerezte meg a Fidesz-KDNP szövetség a vasárnapi országgyűlési választásokon.

Megnyerte a 2014. évi országgyűlési választásokat az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP szövetség. Az országgyűlés összetétele azonban még nem végleges, napokba is beletelhet, mire feláll a végleges lista.

A jelenlegi feldolgozottság mellett 199 parlamenti székből 132-t vagy 133-at szerzett meg a Fidesz – ez az egy mandátum nagyon nem mindegy: ezen áll vagy bukik a kétharmados, alkotmányozó többség.

A Kormányváltóknak is nevezett MSZP-Együtt-PM-DK-MLP szövetség a listás szavazatok 25,99 százalékát, és 10 egyéni választókerületet húzott be, ezzel jelenleg 38 mandátumot szerez.

A Jobbik 20,54 százalékos listás eredményével 23 széket szerzett, egyéniben nem tudott győzni.

Az LMP éppen becsusszant: 5,26 százalékos listás eredményéért 5 parlamenti hely jár.


Bejött az új rendszer a Fidesznek



Az új választási törvény átrajzolta a választókerületek határait, valamint 386 főről 199-re csökkentette a képviselők számát. Ezen kívül szavazati jogot adott a kettős állampolgársággal, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyaroknak.

A levélben érkező szavazatok tőlük származnak. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a levélszavazatoknak, amelyekben csak listára lehetett voksolni, 95,37 százaléka a Fidesz-KDNP-t támogatta. A végeredményen ez közel egy százalékot dobott.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek