Másfélszer többen választották a tanári pályát
Az idei felvételi statisztikák szerint a pedagógusi pálya ma is népszerű a fiatalok körében: mintegy másfélszeresére nőtt a pedagógiai képzést választók száma ebben az évben. Az óvodapedagógusi szak először került fel a top 20-as listára - idézi a Népszabadság a felvi.hu elemzését.
Noha a felsőoktatásban most is a turizmus és vendéglátás, illetve a gazdálkodási és menedzsment szakok a legnépszerűbbek, ebben az évben kevesebb első helyes jelentkezőt tudhatnak magukénak, mint tavaly.
Az idei jelentkezési statisztika talán legváratlanabb eredménye, hogy feltűnő arányban, mintegy másfélszeresére nőtt a pedagógiai képzést választók száma. Ráadásul a széles felsőoktatási szakmai közvélemény által kívánatosnak tartott létszámemelkedés a természettudományi képzésterületen idén, ha szerény mértékben is, de bekövetkezett.
Ez azonban itt sem egységesen érintett minden szakot: a legnépszerűbbnek számító biológia és földrajz szakon némi csökkenés mutatkozik, ám olyan alaptudományok, mint a matematika, fizika és kémia, népszerűbbek lettek a továbbtanulók körében.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek