Még idén eladhatják a magyar Praktikert
Szakmai és pénzügyi befektetők is érdeklődnek a Praktiker leányvállalatai, köztük a Magyarországon 21 áruházat működtető Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft. iránt, az MTI-nek nyilatkozó iparági források szerint még az idén megtörténhet a magyarországi leányvállalat értékesítése.
Több piaci szakértő szerint a magyarországi Praktiker érdekeltségek jó befektetések lehetnek, még akkor is, ha az utóbbi években komoly veszteségeket szenvedett a vállalat a gazdasági válság és a keresletcsökkenés hatására.
Azt egyelőre szakmai körökben sem tudják, hogy magyar befektetők is tettek-e vételi ajánlatot a 21 hazai üzletre.
A Praktiker AG szanálásával próbálkozó csődgondnokok szeptember elején jelentették be, hogy kivezetik a Praktiker márkát a német piacról, mert nem sikerült befektetőt találni a hálózat üzemeltetésére, így a német üzletekben megkezdődött a végkiárusítás. A konszernhez tartozó Max Bahr áruházlánc megmaradhat, átvételéről több szakmai és pénzügyi befektetővel tárgyalnak jelenleg is.
A magyarországi leányvállalat korábban azt közölte: nem érinti a Praktiker magyarországi áruházainak működését a németországi csődhelyzet, mivel a konszernen belül a külföldi leányvállalatok önálló cég, a Baumarkt Praktiker International GmbH működési körébe tartoznak, amely nem érintett a csődeljárásban.
Karl-Heinz Keth, a Praktiker Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a magyarországi Praktikerek értékesítéséről szóló információt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az áruházak zavartalanul működnek.
A Praktiker jelenleg 19 nagy alapterületű egységet és két mini-áruházat működtet Magyarországon, és 1200 embernek ad munkát.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Mekkora próbatétel a HR struktúra átalakítása? Aki válaszol: Mindler-Kazal Ágnes, Praktiker 2 éve
- Új HR vezető a Praktikernél: Nagy-Jakab Andrea váltja Márton Katalint 2 éve
- Csaknem 40 cég kapott családbarát vállalat címet 4 éve
- Új ügyvezető a Praktikernél 5 éve
- Aki válaszol: Márton Katalin 5 éve
- A faktorálás folyamata a gyakorlatban 6 éve
- Értékesítési munkatárs 7 éve
- Vezetőként sem hátrány a három kisgyermek - a Praktiker HR vezetőjének egy napja 7 éve
- Mosoly, Mázli, Bátorság, HR 8 éve
- Versenyképes fizetéssel és bónuszrendszerrel motiválják a dolgozókat 8 éve
- Márton Katalin, a Praktiker HR igazgatója 8 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?