Matolcsy György: Az nyeri a jövőt, aki ismeri az azt alakító megatrendeket
A 2020-as évtized a nagy gazdasági világrendszerek átalakulásának időszaka, amikor a változások összessége kritikus nagyságot ér el. A világban zajló történelmi jelentőségű változások, megatrendek ismerete segíthet abban, hogy ezeket előnyünkre fordítva gazdaságunkat fenntartható sikeres pályára állítsuk - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Budapesten, a Megatrendek - A világunkat formáló 64 alapvető megatrend című MNB-kiadvány bemutatóján.
Kiemelte, a véletlenszerűnek hitt napi események mögött gyakran trendszerű folyamatok figyelhetők meg, ezért fontos, hogy ezeket a történelmi léptékű változásokat felismerjük és azonosítsuk.
Virág Barnabás kifejtette, a megatrendeken belül is kiemelhető négy szupertrend, a klímaváltozás, a technológiai forradalom, a geopolitikai átalakulás, valamint a demográfiai változások. Az utóbbi még viszonylag kevésbé kutatott terület, pedig jelentős hatással van az államok költségvetési politikájára, és meghatározza egy ország fogyasztási és megtakarítási szokásait - tette hozzá.
A világ kilépett abból a gazdasági rendszerből, amely az 1980-as évektől meghatározta működését - hangsúlyozta, hozzátéve: a válsággal, háborúkkal, energiakrízissel sújtott 2020-as évtized rendkívüli kihívását épp az okozza, hogy a sokszor egymáshoz kapcsolódó megatrendek kritikus tömege ért fordulóponthoz. Erre példaként a klímaváltozást hozta fel.
Ismertetése szerint a globális felmelegedés közelít az átbillenési pont felé, tavaly az iparosodási előtti időszakhoz képest az átlagos globális hőmérsékletemelkedés először haladta meg a Párizsi Klímaegyezményben célként megjelölt másfél Celsius fokot.
Szólt arról is, hogy egyre nagyobb sebességgel terjednek el az új technológiák, így például a mesterséges intelligencia, a digitalizáció, amely a pénzügyi rendszert is forradalmasította, átalakítva a hagyományos bankrendszer működését. Ez a jegybankok működésére is hatással volt, amelyek gőzerővel dolgoznak a digitális jegybankpénzek kialakításán világszerte - mondta.
Virág Barnabás kitért arra, hogy a világgazdaság a 18. századig tartó lineáris növekedését követően az ipari forradalmat követően gyors növekedést mutatott, amely a második világháborút követően exponenciális növekedésbe váltott át.
Példaként említette, hogy az elmúlt 20 évben a világ GDP-kibocsátása meghaladta az azt megelőző száz év gazdasági teljesítményét. A gazdasági növekedést az elmúlt évtizedekben az aktív népesség robbanásszerű növekedése hajtotta, azonban a demográfiai folyamatok megváltozásával most először a világtörténelem során csökkenő népességszámmal kell szembenézni több kontinensen, így Ázsiában is.
Rámutatott, hogy a világgazdaság súlypontja az elmúlt évtizedekben egyre inkább Ázsia felé tolódott, gazdaságilag ez a régió lett a világ legerősebb kontinense, még akkor is, ha az elmúlt években Kína lassuló gazdasági növekedési ütemet ért el.
Egy másik meghatározó trend az alelnök szerint az adósságszintek globális emelkedése, és az, hogy a növekvő kamatterhek finanszírozása az emelkedő kamatkörnyezetben egyre több országnak okoz gondot.
A jövedelmi különbségek szélesedésével kapcsolatban megjegyezte: a világ felnőtt lakosságának 1,5 százaléka birtokolja a globális vagyon mintegy felét.
Matolcsy György, az MNB elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: a 21. században egy nemzet akkor lehet sikeres, ha a tudást és a tehetséget a technológiával és a tőkével össze tudja kapcsolni. Hangsúlyozta, hogy a megatrendek tanulmányozása közelebb vihet a jövő megértéséhez, és a rendszerek mintázatainak felismerése segít előrejelezni a jövőbeli változásokat.
Az nyeri a jövőt, aki a legpontosabban ismeri az azt alakító megatrendeket - hangoztatta Matolcsy György.
A jegybank kiadványában a szerzők a gazdaság és a társadalom működését meghatározó 64 megatrendet azonosítottak, amelyeket nyolc főbb kategóriába csoportosítottak.
Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a kiadványban összesített megatrendek esetében is igaz a Pareto-szabály, amely szerint a változások döntő részét az erőforrások kis hányada adja, ezért fontos, hogy ezeket minél pontosabban azonosítsuk.
A 64 megatrend közül Matolcsy György kiemelte a világban zajló technológiai forradalmat, azon belül is a mesterséges intelligencia térhódítását, a geopolitikai változásokat, két világrendszer kialakulását, valamint a klímaváltozást és hatásait.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek




Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?