Megfelelt a Microsoft vizsgáján a Számalk
A Microsoft a közeljövőben vezeti be világszerte új távoktatási rendszerét, melynek képviseletét a vállalatóriás igen szigorú feltételekhez kötötte. Az előzetes szűrésen mindössze 11 oktatócég ment át, közülük csak kettő európai, egyikük pedig a magyar Számalk Zrt. A cég ezt tavaszi konferenciáján jelentette be, ahol számos újdonságot is bemutattak.
A Microsoft szándékainak komolyságát jól jelzi, hogy az általa felállított rostán az egész világon mindössze 11-en csúsztak át. Ezek közül kilenc cég amerikai, és mindössze kettő, egy holland és egy magyar található Európában. A hírt a Számalk szokásos, tavaszi konferenciáján közölte, több újdonsággal egyetemben. A március 21-i, "Aktuális 2007" című eseménynek két szekciója volt: az IT és a HR.
Nyisztor József, a cég továbbképzési és fejlesztési igazgatója áttekintő bevezetőjében rámutatott: ma már a vállalati oktatást szinte bármely formában, témában érdemesebb külső szakértőre bízni még akkor is, ha speciális, egyedi anyagról van szó. Egy erre szakosodott cég nemcsak olcsóbb és hatékonyabb, de szakemberei az oktatás technikájában is jártasabbak, ezért egy új anyagot is hatékonyabban közvetíthetnek, mint a nem oktatásra szakosodott hozzáértők.
Elszámolhatók lesznek a tanfolyamok
Ezt követte a HR-szekció első előadása a vállalati képzések témájában. Itt elhangzott, hogy több ponton változtak a saját munkavállalók képzésével kapcsolatos jogszabályok 2007-re érvényes változásaival, melyek alapvetően befolyásolják a HR szakmában dolgozók munkáját. Mint a munkaügyi központ szakreferensének előadásából kiderült; a jövőben az EU-s tagállamok területén zajló tanfolyamok is elszámolhatók, illetve nőtt a képzésre fordítható elszámolható költség összege. Ez most résztvevőnként és képzési óránként nem haladhatja meg a teljes munkaidős minimálbér 12 százalékát, nagyjából hétezer forintot.
Gyorsabb lett a HEFOP pályázatok elbírálása
Ugyancsak a HR szekció témája volt, hogy változtak a HEFOP pályázatok elszámolásának feltételei. A terület kezelését a Kincstártól az ESZA Kht. vette át, több ponton változtak az elszámolhatóság feltételei. Ezek eredményeképpen viszont - mivel minden információt egy szervezeten belül dolgoznak fel - a pályázati elbírálás gyorsult, mint ahogy a pénzek kifizetése is. Megszűnt ugyanakkor a személyes kapcsolattartás lehetősége az elbírálók és a pályázók között, és az összetettebb feltételrendszerben könnyebb hibázni. Pontosabbá vált a nyilvántartás, és ezzel egyidejűleg - jogtalan, vagy szabálytalan igénybevétel esetén - nőtt a visszakövetelés lehetősége is.
Újdonságok az IT piacról
Az IT szekció elsősorban azon informatikai világcégek újdonságainak részletes bemutatását kínálta, melyek a Számalk-nak is hagyományos partnerei. Így szó esett a Cisco önvédő hálózatainak újabb evolúciós állomásáról, és áttekintést kaptak a résztvevők az Oracle Grid és Fusion Middleware koncepcióiról is. Ezt követően, a SQL Server egyes technológiái, és az üzleti intelligencia rendszerek építésének Microsoft adta lehetőségei után az IPv4-IPv6 (internet protokoll szabvány) átmenet lehetséges előnyeit és nehézségeit ismerhették meg a résztvevők.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?