Meghaladta az 1300 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére
Míg Észak-Magyarországon 1300 forint alatt van az átlagos órabér, Közép-Magyarországon és a fővárosban megközelítette a 2000 forintos szintet.
Az üzletágvezető szerint a járványhelyzet miatti intézkedések hatását mutatja, hogy ezt az emelkedést a bérek még 2020 első negyedévében érték el, azóta az év végéig gyakorlatilag azonos szinten befagytak. Közölték, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között. Míg Észak-Magyarországon, az Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1300 forint alatt maradt az átlagos órabér, a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb körzeteiben 1500 forint felett alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon és a fővárosban pedig már megközelítette a 2000 forintos szintet.
A BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A havi bruttó 500 és 800 ezer forint közötti fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke a 2019-ben regisztrált 7,3 százalékos emelkedése után tavaly nem érte el a 3 százalékot. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere a közleményben kifejtette, hogy tavaly számos szektort érintettek negatívan a koronavírus gazdasági hatásai, különösen a tavaszi leállás idején zajlottak komoly létszámleépítések, de számos területen (turisztika, vendéglátás, rendezvényszervezés) a konszolidáció továbbra is több hónapot várat még magára.
Ebben a helyzetben jelentősen csökkent a béremelési nyomás, a fehérgalléros középvezetők juttatásainak növekedése az inflációs ráta alatt maradt. A közlemény szerint idén a második negyedév végén gyorsulhat fel ismét a fehérgalléros bérek növekedése: a munkaerőért folytatott verseny erősödésével a munkaerő-megtartás ismét prioritássá válik, a fluktuáció alacsony szinten tartásának egyik leghatékonyabb eszköze pedig újra a versenyképes fizetések biztosítása lesz.
MTI
fotó: pexels
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felek jelenlegi tárgyalási álláspontjai jelentősen eltérnek egymástól. Teljes cikk
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hete
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hete
- Sales Representative 3 hete
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hete
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete szektoronként - grafikon 3 hete
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 4 hete
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 1 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 1 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig