A düh nem rossz tanácsadó?....

Hogyan mutat rá a szupervízió arra, hogy az érzelmeink valójában jelzések számunkra?

Sok szakember megijed a saját dühétől. Mert „nem profi”. Mert „nem illik”. Mert „mit szólnak hozzá?”. Pedig a düh az egyik legtisztább, legpontosabb információ, amit a saját belső rendszerünk adni tud. A szupervízió abban segít, hogy ezt ne elnyomjuk, ne félreértsük, hanem meghalljuk, értelmezzük és használni tudjuk.

Például a düh annak a jele, hogy valaki átlépi a határainkat, veszélyezteti az értékeinket, vagy felborítja a belső egyensúlyunkat. Nem csak „rossz érzés”, hanem piros zászló is, ami azt üzeni: „Figyelj rám, valami nincs rendben.”

Amikor dühösek vagyunk érdemes a következő kérdéseket feltenni magunknak:
- Mit véd a dühöm?
- Mi sérül bennem?
- Melyik határom lett átlépve?
- Melyik régi tapasztalat rezonál rá az aktuális helyzetben?
És amikor ezek kirajzolódnak, a düh már nem „robbanásveszély”, hanem irányt mutató információ.

Szeretném a fentieket egy konkrét példával bemutatni.
A szupervizált (nevezzük Annának) szociális területen dolgozik. Egy nap dühösen érkezett a szupervízióra: egy kollégája, Zsófi ismét átvette tőle egy kliens ügyét anélkül, hogy egyeztetett volna. Anna ezt úgy élte meg, mintha Zsófi belenyúlt volna a munkájába, és „kihúzta volna a kezéből” az ügyet. Az első mondata így hangzott: „Egyszerűen idegesít, hogy állandóan felülírja, amit csinálok.”

A szupervízió során azonban szépen lassan kirajzolódott valami más. Mi történt valójában?
Amikor részleteiben megvizsgáltuk a helyzetet, kiderült, hogy Anna nem a kollégára volt haragos. Hanem arra az érzésre, hogy ismét mások döntöttek helyette. Arra, hogy elveszik az autonómiáját. És arra, hogy ez pontosan ugyanaz a dinamika, amit régi munkahelyein is átélt.

A düh üzenete tehát az volt: „A szakmai határaimat nem tisztelik.”

Hogyan folytatódott a történet?
Amint Anna felismerte, hogy a düh nem a kolléga „rosszindulatáról”, hanem az ő saját határainak sérüléséről szól, már nem támadni akart,hanem megbeszélni az esetet a kollégával. A következő héten nyugodtan, tisztán megfogalmazta Zsófinak:
„Szeretném, ha a jövőben minden ügyátvételről előre egyeztetnénk. Fontos nekem, hogy legyen beleszólásom az ügyeim alakulásába.”

A szupervízió megtanít bennünket arra, hogy:
- a düh a határainkat védi,
- segít felismerni, hol és hogyan kell kiállnunk magunkért,
- és gyakran a düh visz el ahhoz a felismeréshez, ami végül felszabadító változást hoz.

A düh akkor válik veszélyessé, ha nem értjük....