Megint sztrájk lesz a Ryanairnél

Több mint száz, Belgiumból induló vagy oda érkező járatát törli pénteken a Ryanair ír légitársaság a pilóták ismételt munkabeszüntetése miatt - írja az MTI.

A belga és svéd pilóták újbóli sztrájkja miatt összesen 104 pénteki belgiumi járatát törölte a diszkont légitársaság. A Brüsszelt is kiszolgáló Charleroi repülőterén 82 járatot kellett törölni, 41 érkező és 41 induló gépet, ami a Ryanair teljes charleroi forgalmának nagyjából 70 százalékát jelenti, és mintegy 14 ezer utast érint - írta a Le Soir című belga napilap.

A társaság honlapja szerint a Budapestről érkező, illetve oda induló járatokat sem indítják.

A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csakis akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

MTI
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk

A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman

A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk