kapubanner for mobile

Megvásárolják a Cerbonát: megmenekül 84 munkahely

A Naponta Kft. megvásárolja a Cerbona Zrt. székesfehérvári gyárát, a vállalkozás erről írt alá szerződést a Cerbonát felszámoló Agro Alba Zrt.-vel. 84 munkahely menekült meg.

A cég közleménye szerint ezzel a Cerbona teljes extrudált üzletága, maga a márka és nem utolsósorban 84 munkahely megmenekült a felszámolástól. Székesfehérváron állítják elő a cég extrudált termékeit, elsősorban müzliket és müzliszeleteket, továbbá gabonapelyheket és chipseket.

Az üzemre áprilisban írt ki tendert a felszámoló 1,5 milliárd forintos kikiáltási áron. A vevő, a Naponta Kft. 2011 óta gyártja a Cerbona extrudált termékeit.

A korábban 400 főt foglalkoztató Cerbona Zrt. csődjét 2010 októberében jelentették be. A három üzletágból, a malomiparból, a tésztagyártásból és az extrudált termékek előállításából álló társaság több mint 6 milliárd forint adósságot halmozott fel. A beszállítók már nem hitelezték tovább a tevékenységét, a cég alapanyagot ekkor már csak készpénzért kapott, azzal viszont nem rendelkezett.

A Naponta Kft. még 2010 decemberében kezdte meg a tárgyalásokat a Cerbona igazgatóságával a tevékenység átvételére. Ennek eredményeként három hónappal később, 2011 márciusában ismét megindult a termelés Székesfehérváron, az extrudált termékeket gyártó telephelyen. A Naponta Kft. először bérgyártásra kötött szerződést a Cerbona Zrt.-vel. Ennek keretében a Naponta vásárolta az alapanyagot, majd Székesfehérváron gyártották le a termékeket, amelyeket a Naponta hozott forgalomba.

Pókecz Attila, a Naponta Kft. ügyvezetője a közleményben kifejtette, hogy a bedőlt cég 1,5-2 milliárdos szállítói tartozást hagyott maga után, és a bizalmatlanná vált beszállítók kezdetben csak készpénzért adtak alapanyagot. Ez rendkívül finanszírozás-igényessé tette a gyártást, de a Naponta Kft. képes volt saját erőből, bankhitel nélkül újraindítani a termelést.

A vállalat forgalma tavaly 1,1 milliárd forintot ért el, az idén már megközelíti a 2 milliárd forintot, és a várakozások szerint 100 millió forint feletti adózott nyereséget termel 2012-ben.

"Az extrudált üzletág egykori 2,7 milliárdos forgalmának visszaszerzése a belföldi piacon rövid távon nem reális célkitűzés, hiszen chipset még nem gyártunk, a pelyhekben pedig nagy volt a piacvesztés. A szeletek és a müzlik forgalma viszont már az utolsó békeév szintjén van" - mondta Pókecz Attila a közlemény szerint.

Az ügyvezető igazgató szerint a keleti országokban megmaradtak a vállalat korábbi jó kapcsolatai, de a fejlett piacokon is tervezik a megjelenést. A társaság ennek érdekében új termékeket fejleszt, másokat pedig átcsomagolással akar újrapozícionálni és alkalmassá tenni a külföldi megjelenésre. A meglevő piacokon a termékek 70 százalékát Cerbona márkanéven hozzák forgalomba, 30 százalék a kereskedelmi láncok saját márkás termékeiként kel el. Az új piacokon az ügyvezető szerint inkább az utóbbi megoldással lehet rövid távon nagyobb forgalomra szert tenni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk