Mi is a közmunkaprogramok célja?

A Belügyminisztérium (BM) egyik legfontosabb célja a közmunkaprogram megszervezésével, hogy egészséges, életerős emberek ne szociális támogatásokra építsék fel életmódjukat. A Belügyminisztérium ezzel az MSZP keddi sajtótájékoztatójára reagált, ahol súlyos kritika érte az új rendszert.

A szocialista Szűcs Erika ott azt mondta: a parlamentnek pénteken beterjesztett, a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztés igazolta a szocialisták aggodalmait, a szociális rendszer ellátottjait lustának, munkakerülőnek bélyegzi, akiket rendészeti eszközökkel kell "móresre tanítani". Ezt támasztja alá - tette hozzá -, hogy a közmunkaprogramok szervezéséért a gazdasági tárca helyett a Belügyminisztérium lesz a felelős.

A BM közleményben erre válaszul úgy fogalmazott: a szocialisták nyolcévnyi kormányzásuk alatt bebizonyították, hogy képtelenek munkát biztosítani széles tömegeknek, így működésképtelen látszatprogramokkal tettek úgy, mintha kormányoztak volna.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása

Az egészségügyi ápolók munkája óriási jelentőségű - mondta az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház főigazgatója a magyar ápolók napja... Teljes cikk

Beindult a tűzoltórendszer, 56 munkás hagyta el az akkumulátor-gyár területét

Debrecen déli ipari övezetében, egy Jedlik Ányos utcai gyárhoz riasztották a tűzoltókat szerda este Debrecenben - tájékoztatta a hajdú-bihari... Teljes cikk