kapubanner for mobile

Mi után kell majd adózni és mennyit? - összefoglaló

A közteherviselés rendszerének átalakítása kapcsán a kormány által is támogatott mintegy 140 módosítás között szerepel az is, amely a személyi jövedelemadó (szja) jövő évi alsó sávját 15 millió forintban állapítja meg, és 17 százalékos kulcsot rendel hozzá. A második sáv 15 millió forinttól indul, az adókulcs pedig 32 százalék.

Szintén az szja törvényben határozták meg az üdülési csekk fogalmát: olyan névre szóló utalvány, amely csak üdülési és művelődési szolgáltatásra váltható be. Az ez év utolsó napjáig kibocsátott üdülési csekkek a 2009. december 31-én hatályos szabályok szerint használhatók fel.

Egy módosítás lehetővé teszi, hogy az üzemanyag megtakarítás címén kifizetett összeget - de csak legfeljebb havi 100 ezer forintot - le lehessen vonni az szja alapjából. A felszolgálói díj, a borravaló és a hálapénz viszont egyéb jövedelemnek minősül.

A módosítás után 25 százalék lesz egyes természetbeni juttatások adója, az abban meghatározott összegig. Az üdülési csekk és a munkaadó üdülőjében nyújtott üdülési szolgáltatás a minimálbérig, a meleg étkezés havi 18 ezer forintig, az iskolai rendszerű képzés a minimálbér két és félszereséig, a helyi utazási bérlet egészében adózik 25 százalékkal. A biztosítások közül az önkéntes-kölcsönös nyugdíjpénztárba a munkaadó által befizetett összeg a minimálbér feléig, az önkéntes-kölcsönös egészségpénztárba befizetett a minimálbér 30 százalékáig adózik kedvezményesen. A munkaadó által a magánpénztára befizetett kiegészítő összeg is 25 százalékkal adózik, ha a munkavállaló legalább heti 36 órában dolgozik.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk