kapubanner for mobile

Milliókat kapnak az álláshalmozó képviselők

A másodállásaik után havi 162 millió forint jár a honatyáknak.

A 386 politikusból 265-nek volt tavaly plusz bevétele. Akadtak olyanok, akik tiszteletdíjuk többszörösét szedték össze - írja a Blikk a pénteken közzétett vagyonnyilatkozatok alapján.

Az álláshalmozók főleg az önkormányzatoknál dolgoznak. Ők 160-an vannak, s polgármesterként, alpolgármesterként, megyei elnökként vagy alelnökként, illetve képviselőként kapnak tiszteletdíjat. 47-en pedig kormánytagok, államtitkárok, kormánymegbízottak vagy kormányhivatalok vezetői.

Mint a bulvárlap írja, a honatyáknak a parlamenti munka után havi 327 millió jár költségtérítéssel együtt, vagyis az átlag honatya félhavi országgyűlési keresetét „maszekolja össze
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek