Milyen álláskeresőket szeretnek a munkaadók?
Valahol az a nyerő, ha átszövi az életet a szakma, máshol a munka-magánélet egyensúlya számít pozitívumnak. Innovatív, fejlesztő cégek a különséget keresik, másoknál a csapatemberek a nyerőek. Az ideális álláskeresőről érdeklődtünk a BME állásbörzéjén a kiállítóknál és a tanulságot is megfogalmaztuk.
"Nagyon kedvelem az átlagostól jó értelemben eltérő, picit merész - ha kell, akár a határokat feszegetni merő, egészségesen szemtelen jelölteket. Pozitívan értékelem például, hogyha udvariasan, de asszertív módon meri már a telefonos interjúnál is jelezni, ha például túl bő lére eresztettem a tájékoztatót vagy túl terjengősen ismertettem a tudnivalókat” – mondta a BME állásbörzéjén egy magyar tulajdonú szoftverfejlesztő cég képviselője.
Hagyjuk a panelszövegeket
Hozzátette: „Bejön az is, ha van értelmes, szakmai érdeklődést is sugalló kritikája a szakmáról, a szektorról, az iparágról, mert nem szeretem a szerepjátszást. Így azt sem, ha a jelölt például olyan betanult panelszövegekkel szeretne elkápráztatni az interjún, hogy: "Minden vágyam a JAVA-programozás, egész életemben erre készültem!" Mert egy komolyan vehető IT-s pontosan tudja: annyira változékony a terület, sok a szakmai újdonság, hogy elég modorosan hangzana berendezkedni egyetlen programnyelvre élethosszig"-mondta el egy junior és senior JAVA-programozókat kereső cég HR-ese, azt is hozzátéve: véletlenül sem szeretné, hogy a pályázók az értelmes kritikát összetévesszék a nagyképű szemtelenkedéssel. "Nem egy kategória az építő, értelmes és konstruktív észrevétel a nagyképűsködéssel - így a HR sem azonosan súlyozza a kettőt."
Ha átszövi az életét szakmája
Egy, főként autóalkatrész-gyártásban érdekelt japán vállalat képviselője szerint viszont a leglényegesebb: az elhivatottság mindenek előtt. Ilyen jelöltet a legnehezebb találni... "Nálunk egyből felcsillan a HR-esek szeme, ha megtudják: a hozzánk jelentkezőnek munkaidő után, szabadidejében, a saját otthonában is mindene a szerelés, a barkácsolás, a műszaki témákkal foglalkozás, az újdonságok kutatása. Még hobbi szinten is. Csakhogy ilyet ritkán tudhatunk az érdeklődők között. Ma például még egy ilyen se kereste fel a standunkat, pedig már az első expós nap felénél járunk"- összegzett szomorúan.
„Nem munkamániásokat keresünk”
Egy éppen grafikai és webdesign szofvereket fejlesztő mérnökökre vadászó, amerikai cég HR-osztálya már egész másként súlyoz work - life balance témakörben. És így a pályázók között is. "Mi kreatív, inspiratív, újdonságokra fogékony, szorgalmas embereket keresünk - de nagyon fontos tudni, hogy semmiképp nem mániákusokat és munka-alkoholistákat. Szeretjük, ha a nálunk dolgozók nap közben ugyan mindent megtesznek az előrehaladásért, de az irodán túli szférában már képesek kikapcsolni és lazítani."
Különc zseni helyett inkább csapatembert

Egy másik szoftver-fejlesztő cég már azon az állásponton van: náluk a tehetséges team-worker-ek a menők. Így tudásban és alkalmazkodásban egyaránt átlagon felüli jelölteket várnak a csapatba. Ám a különcködő zsenikből köszönik szépen, inkább nem kérnek. "Nálunk minden munkafolyamat minden mozzanata annyira összetett, hogy szinte másodpercenként igényli a csapatmunkát, a közös együttgondolkodást a többiekkel. Az alkalmasságot ugyanakkor nagyon könnyű kiszűrni. Mi állásinterjún rendszerint élesben megoldandó próbafeladatokat adunk - amelyeknél nem csak választható, de elvárás is a probléma-megoldás közbeni "hangosan gondolkodás" és a csapatmunka." Ami viszont nem sokaknak sikerül... "Bár komoly IT-s hiány van a piacon, félévente jó, ha egy jelölt passzol a HR és a csapat közös elképzeléseihez"- összegzett a szigorú HR-es.
A lelkes kommunikatív hozzáállás mindig előnyös
Egy ssc standjánál már a nyelvtudás, a lendület és az asszertivitás aratott. "Épp ma délelőtt jött ide egy brazíliai, portugálul és angolul egyaránt folyékonyan beszélő hölgy. Aki a kapós nyelvtudása mellett ráadásul annyira vidám, lelkes, kommunikatívan érdeklődő - ezzel együtt nem nyomulós - stílusban érkezett, hogy őt például biztos behívjuk majd egy állásinterjúra" - tudtuk meg a vállalat munkatársaitól.
A közelben jelöltekre vadászó, telekommunkációs profilú cég HR-esénél már a pályázók azonnali reakciója és lelkes együttműködési szándéka volt a nyerő. "Van itt a standunknál egy szakmai-pszichológiai-emberi tényezőket egyaránt vizsgáló, beugró tesztkérdéssorunk a hozzánk regisztrálóknak, nálunk érdeklődőknek. Ma például kapásból öt olyan lelkes pályázó jött, aki zokszó nélkül, tényleg érdeklődést tanúsítva és azonnal ki is töltötte a kérdéssort. És bár a feladatmegoldás nem volt teljesen hibátlan, a lelkes, bizonyítani akaró attitűdjük máris rengeteget javít az összképen. Szóval ebből még állásinterjús behívás, sőt akár konrét állásajánlat is lehet" - fűzte hozzá a szakember bátorításul.
Mi a tanulság mindebből az álláskeresők számára?
Ne mi szabjuk magunkat mesterségesen a céghez (ne a munkaadó vélt vagy valós elvárásai szerint mutassuk be magunkat), hanem úgy prezentáljuk magunkat, amilyenek vagyunk. Ahogyan látható, valamelyik cégnél előny, ha valakinek átszövi az életét a munka és a szabadidejét is ez tölti ki, míg egy másiknál az számít előnynek, ha a munkavállaló külön tudja választani a munkát és a magánéletet.
Ami minden esetben fontos: legyünk együttműködőek, agilisak, motiváltak.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 2 hete
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 4 hete
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 4 hete
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 2 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 2 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 2 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 3 hónapja
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 4 hónapja
- 29 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban - Megérkeztek a KSH friss adatai 5 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 6 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben