Minden ötödik ember szexelne egy jó állásért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem meglepő módon, a férfiak között nagyobb az aránya azoknak, akik lepedőakrobatikával biztosítanák be maguknak álmaik állását.
Egy álláskereséssel foglalkozó orosz weboldal felmérése szerint az oroszok 21 százaléka lenne hajlandó lefeküdni egy fejvadásszal vagy HR-essel, hogy megkapja az áhított állást - jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. A férfiak között magasabb, 29 százalék volt az arány, míg a nők közül mindössze 9 százalék vállalkozna az állásért folyó szexre - ráadásul többségük csak akkor, ha a pozícióhoz vezető út jóképű emberen át vezet.
A felmérés furcsa képet fest az állami alkalmazottakról, akik közt nagyobb arányban voltak az igent mondó emberek (17 százalék) mint a munkanélküliek körében (11 százalék).
A válaszolók 4 százaléka közölte, hogy az állásinterjút flörtöléssel, de nem szexszel könnyítette meg, valamint ugyanennyien mondták, hogy egyszer már kaphatóak lettek volna a dologra, csak nem merték megtenni az első lépést - jelentette az orosz hírügynökség.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?