MKIK: a cégek 81 százaléka tervez béremelést az idén
A MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felmérésében a megkérdezettek több mint fele arra számít, hogy 2021-hez képest nőni fog vállalkozásának éves árbevétele.
Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzésében csütörtökön az MTI-vel. Az elemzés az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúrafelvételének adatain alapul, amelynek során 2214 hazai vállalkozást kérdeztek meg. A közleményben rámutatnak arra, hogy tavaly a hazai cégek kétharmada az üzleti stratégiája módosításával kezelte a minimálbér-emelést, elhalasztotta a korábban tervezett beruházásait vagy a tervezett létszámfelvételt, esetleg emelte termékei árát. Az elbocsátás volt a legkevésbé használt eszköz, a cégek 8 százaléka hajtott végre csak leépítést.
A MKIK GVI elemzése szerint a vállalkozók bizakodóan tekintenek 2022-re. A megkérdezettek 55 százaléka számít arra, hogy 2021-hez képest nőni fog vállalkozásának éves árbevétele az idén, 34 százaléka szerint nem fog változni, és 11 százalék jelezte a csökkenést - közölte a kutatóintézet. Az elemzés szerint 2021 októberében a válaszadók 74 százaléka gondolta úgy, hogy a következő fél évben növekedni fognak belföldi értékesítési áraik, 14 százalékponttal többen, mint 2021 áprilisában és 19 százalékponttal többen, mint egy évvel korábban. A vállalkozók 38 százaléka számít arra, hogy az inflációval azonos mértékben fognak majd növekedni cége hazai értékesítési árai, 22 százalékuk szerint ez az inflációnál nagyobb mértékű lesz - tájékoztatott az MKIK GVI.
MTI
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A KSH adatai szerint a nettó kereset 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Teljes cikk
Elektronikus nyilvántartás veszi át a helyét. Teljes cikk
A szociális partnerekkel egyeztetett támogatást a Magyar Államkincstáron keresztül igényelhetik majd a munkáltatók. Teljes cikk
- A szomszéd bére mindig zöldebb - izé - nagyobb! 2 hete
- Ennyit költött a Rossmann egy dolgozójára 2024-ben 2 hete
- Havi nettó átlagkereset a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – Van, ahol a 3 milliós fizetés is elérhető 2 hete
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok? 3 hete
- Mennyit lehet keresni diákmunkával? 3 hete
- Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 4 hete
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 4 hete