kapubanner for mobile

Módosítanák az adókat

A munkát terhelő adók mérséklésével és a zöld adók emelésével a teljes adóterhet át lehet strukturálni, egy a munkát jobban ösztönző szerkezet irányába - állapítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzésében.

Az utóbbi időben a nemzetközi adópolitika kiemelt területe a környezetvédelemmel összefüggő elvonások, vagyis az "ökoadók" vizsgálata, fejlesztése - jegyzi meg a dokumentum. Hozzáfűzi: az ökoadókból származó bevételek bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyított súlya mérsékelt a világban, 2008-ban az Európai Unió (EU) tagállamaiban átlagosan 2,6 százalékot képviselt (ez gyakorlatilag megegyezik a magyar adattal).

Ennek megfelelően a munkát terhelő adók mérséklésével és a zöld adók emelésével a teljes adóterhet át lehet strukturálni, egy a munkát jobban ösztönző szerkezet irányába - emeli ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A közlemény szerint Magyarországon 2008-ban a teljes adóbevétel 61,3 százaléka a központi költségvetésbe, míg 31,4 százaléka a társadalombiztosítási alapokba került. A helyi önkormányzatokhoz 6,4 százalék, míg az EU költségvetésébe 0,9 százalék jutott. A helyi önkormányzatok részesedése az adóbevételekből az EU-ban (10,4 százalék) mintegy másfélszerese, a visegrádi országokban mintegy duplája a magyar értéknek, vagyis az adócentralizáció mértéke magasnak tekinthető Magyarországon.

Az NGM várakozása szerint idén az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének köszönhetően 36,5 százalékra csökken az adóterhelés, míg tavaly 37,6 százalék volt. A hasonló fejlettségű országok adataival összehasonlítva megállapítható, hogy Magyarországon az utóbbi években kiemelkedően magas volt a GDP-arányos adóterhelés. A visegrádi országok 2008-ra kimutatott átlagos 33 százalékos adóelvonás 7 százalékponttal volt alacsonyabb a 40 százalékos magyar mutatónál - olvasható a közleményben.

A fogyasztást terhelő adókból származó bevételek GDP-hez viszonyított aránya 2008-ban Magyarországon kiemelkedő volt, az EU tagállamok rangsorában a negyedik helyen állt. A magyarországi 14,5 százalékos részarány 2,5 százalékponttal haladta meg a 12 százalékos EU-átlagot, és a magyar mutató a visegrádi országok átlagát - a 11,3 százalékot - is felülmúlta. Az élőmunka után felmerülő közterhekből befolyt bevételek GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon szintén meghaladta a nemzetközi átlagot - hívja fel a figyelmet a tárca.

Miközben az EU-tagállamok átlagában az említett mutató 2008-ban 17,5 százalék, a visegrádi országcsoport esetében pedig csupán 14,7 százalék volt, a hazai arány megközelítette a 21 százalékot - olvasható a közleményben. Az elemzők úgy vélik: az élőmunka magasabb terhelésének oka elsősorban a társadalombiztosítási hozzájárulások mértéke, emellett fontos elem a személyi jövedelemadó elvonás is, amely azonban a közelmúlt reformjai következtében lényegesen csökkent, mérsékelve a magyar adóéket. 2011-re átlagosan 4,6 százalékponttal csökkent az adók és járulékok aránya a munkáltatás költségéhez viszonyítva.

A tőkeadókról az NGM megjegyzi: az ebből származó költségvetési bevételek GDP-hez mért aránya az EU átlagában 7,5 százalék, a visegrádi országcsoport átlaga pedig 7,2 százalék. A magyar ráta ezzel szemben mindössze 5,1 százalék. "Különösen alacsony a magyar elvonás a vagyonelemeket illetően, ez azonban versenyképességi szempontból nem kiemelkedő fontosságú" - olvasható az NGM közleményében.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk