kapubanner for mobile

Módosult az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény

Az Országgyűlés módosította az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt, ennek értelmében december elsejétől mégsem lehet szöveges üzenetben bejelenteni az alkalmazott adatait az adóhatóságnak.

Az Országgyűlés módosította az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt, miután a Ház 278 igen, 36 nem és 16 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a fideszes Koszorú László javaslatát. Ennek értelmében december elsejétől mégsem lehet szöveges üzenetben bejelenteni az alkalmazott adatait az adóhatóságnak.

Az előterjesztő expozéjában azzal indokolta javaslatát, hogy a telefonos bejelentést az eddigi tapasztaltok alapján kevesen használják, a rendszer további fejlesztése viszont több százmillió forintba kerülne, ami nem térül meg.

Kara Ákos (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyfélkapus regisztrációkkal együtt az elmúlt hónapokban több százezer bejelentés érkezett az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatban.

A szocialista Nemény András visszalépésként értékelte a javaslatot, szerinte érdemes lenne fejleszteni a rendszert. Így csökkenne az adminisztráció, gyorsulhatna az ügymenet - hangsúlyozta.

Kalmár Ferenc (KDNP) úgy vélekedett: a telefonos bejelentés nem terjedt el annyira, hogy érdemes lenne "pénzt ölni" bele. Az sms-alapú bejelentési lehetőség bevezetésére ugyanakkor később vissza kell térni - mondta.

Kaufer Virág (LMP) elmondta: tartózkodni fognak a szavazáson, mert bár az sms-rendszer nem életszerű, a munkavállalók továbbra is tb- és nyugdíjbiztosítás nélkül foglalkoztathatók.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek