120 ezer munkahelyet hozhat a lengyeleknek a palagáz
Egy évtized alatt több mint 120 ezer munkahelyet hozhat létre a palagáz-kitermelés lengyelországi fejlesztése - derül ki az Instytut Kosciuszki (IK) nevű lengyel agytröszt legfrissebb elemzéséből.
Az elemzők szerint 10 éven belül akár 155 ezer új munkahely létrehozására is lehet számítani, amennyiben a kitermelők évente összesen 500 furatot ásnak. A pesszimista verzió feleannyi furat esetében 120 ezer új munkahelyet jósol, míg az optimista forgatókönyvben 750 furatról és 190 ezer új munkahelyről van szó.
A dokumentum szerint a palagáz-kitermelés fejlődése leginkább a fémkohászati ágazatnak, a nagy- és kiskereskedelemnek, illetve az energetikai szektornak és a gépgyártásnak kedvez.
A PAP lengyel hírügynökség értesülései szerint a környezetvédelmi minisztérium az elmúlt években több mint 100 engedélyt adott palagáz-mezők feltárására.
A szakértők egy furat költségeit 31 millió zlotyra (7,6 millió euró) becsülik. A tervek szerint a lengyel PGNiG lengyel olaj- és gázkonszern a következő 10 évben 27,5 milliárd zlotyt ruház be szénhidrogének felkutatására.
Az MTI korábban írt arról, hogy szakértők szerint Lengyelország rendelkezik Európa legnagyobb palagázkincsével. A mintegy 5,3 ezer milliárd köbméterre becsült készlet 300 évre biztosítaná a teljes lengyel gázszükségletet.
A palagáz a természetben nagy mennyiségben előforduló gáz, amely a petróleumban és természetes gázokban gazdag üledékes kőzetekből nyerhető ki. Az utóbbi évtizedben a bányászati technikák fejlődése tette lehetővé a palagáz gazdaságos kitermelését.
2012. augusztus 21.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Megszavazták: ebben az európai országban munkaszüneti nap lehet december 24. 1 éve
- "Kivándorló államból bevándorló állam" - Lengyelország új migrációs stratégiát fogadott el 1 éve
- 0,9 százalékkal nőtt a lakosság reáljövedelme az OECD-ben 2 éve
- Korengedményes nyugdíjat ígértek a nőknek 38 év munka után Lengyelországban 2 éve
- A magyar nyugdíjasoknak ételre is alig jut pénze 3 éve
- A vártnál jobban csökkent a munkanélküliség áprilisban Lengyelországban 3 éve
- Jók az ukrán menekültek esélyei a lengyel munkaerőpiacon 4 éve
- Lengyelország felkészül a télre: Háztartásonként 250 ezer forintnyi támogatás, bányászoknak plusz 500 ezer forintnyi inflációs járadék 4 éve
- 5 százalékkal csökken a személyi jövedelemadó Lengyelországban 4 éve
- Két munkás meghalt egy lengyelországi robbanószergyárban történt robbanásban 4 éve
- Csaknem 2000 fős kiberbűnözés elleni irodát hoz létre Lengyelország 5 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben