4 százalékos béremelés a Budapest Airportnál

Májustól 4 százalékkal emelkedik valamennyi munkavállaló alapbére a Budapest Airportnál, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a cégcsoporton belül a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban további fél százalékot költ bérfelzárkóztatásra, ez számos munkavállalónál akár 10 százalékot meghaladó emelést is jelent.


A közlemény szerint a béremelés a társaság egyoldalú döntése alapján történik, mert a Budapest Airportnál és leányvállalatainál, a RÜK (Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló) és AFM (Airport Facility Management, vagyis létesítmény fenntartó) Kft.-nél lefolytatott többhetes bértárgyalás eredménytelenül, bérmegállapodás aláírása nélkül zárult. Mint írták, ennek ellenére számos, az érdekképviseletektől kapott javaslatot beépítettek az idei bérfejlesztésről meghozott döntésbe.


150 ezer forint a legalacsonyabb bér


A legalacsonyabb bérek felzárkóztatására elkülönített 0,5 százalék több mint 150 dolgozó esetében 5-12 százaléknyi alapbér-növekedést jelent, így a repülőtér üzemeltetőjénél a legalacsonyabb bruttó bér a minimálbér másfélszerese lesz. Az alapbér mellé havonta 30 ezer forint cafeteria, valamint munkakörtől és teljesítménytől függően havi átlagban 15-30 ezer forint negyedévi bónusz társul - közölte a Budapest Airport. Ismertetésük szerint a tárgyaláson munkavállalói képviselettel nem rendelkező, közelmúltban elindított BUD Security Kft. dolgozói sem maradnak ki a bérfejlesztésből, az ő esetükben 4,5 százalékos emelés mellett döntött a munkáltató május elsejétől.


2014. március 17.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk