A magyar szint alatt a cseh munkanélküliség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzeptemberben havi összehasonlításban 0,1 százalékkal 7,3 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Csehországban. Összehasonlításul: a magyar ráta 7,6 százalék.
A munkaügyi hivatal szerdai közlése szerint szeptemberben 529 098 ember volt állás nélkül, 6127-el kevesebb mint augusztusban. A hivatal szerint az eredmény elsősorban a cseh gazdaság fokozatos élénkülésének és a szezonális munkáknak köszönhető. Gazdasági elemzők a munkanélküliség stagnálására számítottak, az eredmény jobb az általuk vártnál.
0,3 százalékos csökkenés
Éves szinten a szeptemberi munkanélküliség 0,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A szabad munkahelyek száma 15 134-el magasabb idén. A munkanélküliség továbbra is az Ústecky régióban a legmagasabb 10,6 százalékkal, a második helyen a Morva-sziléziai régió van 9,7 százalékkal. A helyzet már hagyományosan Prágában a legjobb, ahol a munkanélküliségi ráta 5,2 százalék volt szeptemberben. (MTI)
2014. október 8.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?