Andor: nem a brit segélyre utaznak a vendégmunkások
A más uniós országokba áttelepülő EU-munkavállalók "óriási többsége" dolgozik, és nem csupán a szociális juttatásokért költözik külföldre - mondta a Bristoli Egyetemen tartott hétfői előadásában Andor László.
Tények és közfelfogás: óriási szakadék
Andor László szerint ma széles szakadék tátong a tények és a közfelfogás között a migráció ügyében. Ezt jelzi, hogy például a britek hatszorosan túlbecsülik a Nagy-Britanniában munkanélküliségi ellátást igénylő EU-bevándorlók számát, emellett az átlagos közhiedelem az, hogy az ország minden harmadik lakója bevándorló, miközben a tényleges arány közelebb van az egyhetedhez.
Tízből nyolc kelti bevándorló dolgozik
Hozzátette: a brit lakosság 80 százaléka ellenségesen áll hozzá a bevándorlás kérdéséhez. Andor László szerint "a kényelmetlen igazság" az, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-munkavállalók az eddigi adatok alapján sokkal kisebb valószínűséggel vesznek igénybe szociális juttatásokat, mint a brit állampolgárok. Foglalkoztatási rátájuk ugyanakkor 77 százalék, vagyis számottevően magasabb a brit állampolgárokénál, amely 71,3 százalék, a nem uniós állampolgároké pedig mindössze 60,2 százalék.
Nincs bizonyíték a szociális turizmusra
Andor László kijelentette: egyetlen EU-tagállam sem adott át az Európai Bizottságnak semmiféle tényszerű bizonyítékot arról, hogy az úgynevezett szociális turizmus szisztematikus és széleskörű jelenség lenne. Hozzátette: a brit kormánytól ő személyesen több mint két éve kér olyan bizonyítékokat, amelyek az ilyen jellegű visszaélésekről szóló állításokat alátámasztanák. Londontól azonban a bizottság eddig csak "adomák" szintjén mozgó beszámolók sorát kapta csalárd ügyekről és álházasságok megkötésében közreműködő lelkészekről - mondta az EU-biztos.
Kell a briteknek a friss munkaerő
Úgy vélte, az idősödő népességű országok - így Nagy-Britannia - számára előnyt jelent a hozzáférés a külföldi munkaerőhöz. Az olyan országok, mint Németország, ahol a hazai munkaerő-állomány gyors ütemben idősödik és fogy, egyszerűen működésképtelenné válnának a külföldi EU-munkavállalók beáramlása nélkül - tette hozzá. Andor László hangsúlyozta: az unión belüli szabad munkaerő-áramlás csak egyike annak a négy szabadságjognak, amelyre az EU egységes piaca alapul; a másik három a javak, a tőke és a szolgáltatások korlátozás nélküli áramlását biztosítja. A tagállamok "nem szemezgethetik ki" ezek közül azokat, amelyeket érvényesíteni akarnak, mivel az EU a közös érdekek egyensúlyára épül, és az unió pontosan ezért olyan sikeres és kölcsönösen előnyös mindegyik tagállama számára - mondta hétfő esti bristoli előadásában a magyar EU-biztos.
A brit politikusok hajthatatlanok
Andor Lászlót - csakúgy, mint az EU-bevándorlással kapcsolatos brit szigorítási intézkedéseket és terveket bíráló korábbi nyilatkozatai után - ezúttal is éles kritikák érték brit politikusok részéről.
Shapps, a kormányzó brit Konzervatív Párt elnöke az EU-biztos beszédéből néhány részletet előre kiszivárogtató, rendkívül EU-szkeptikus irányzatú konzervatív brit lapnak, a Daily Mailnek nyilatkozva kijelentette: képtelen megérteni, hogy "Andor úr miért tartja feladatának a (brit) kormány által az országhatár ellenőrzés alá vonására tett lépések bírálatát". A lap név nélkül idézte Iain Duncan Smith brit munka- és nyugdíjügyi miniszter egyik "közeli munkatársát" is, aki úgy fogalmazott, hogy "most már tényleg fárasztók" e beavatkozási kísérletek a brit jóléti rendszerbe. (MTI)
2014. február 11.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Közel 600 szakmabelit vonzott az első pécsi HR Fest by Viapan 3 éve
- Brexit-hatás a walesi egyetemeken: Több mint ezer munkahely eshet áldozatul 3 éve
- Öt évvel vetheti vissza a béreket az infláció Nagy-Britanniában 3 éve
- Álomállás a Buckingham-palotában: havi 13 millió a fizetés 4 éve
- A távmunka felnagyítja a vezetők erényeit és hiányosságait 4 éve
- Padlón a brit munkaerőpiac 5 éve
- A legsikeresebb brit felsővezetők már megkeresték az átlagdolgozók éves bérét 6 éve
- Megvalósulhat a Brexit a brit választások nyomán 6 éve
- Az egykori orvos kitálal a brit állami egészségügyről 6 éve
- Pudingkóstolót keres egy angol pudinggyártó cég 6 éve
- Alig változott a munkanélküliség Nagy-Britanniában 6 éve
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?