Anonim CV-k alapján választották ki a vezetőt
Németországban a vállalati szféra mellett a közigazgatásban is kipróbálják a személyes adatok nélküli pályázatokon alapuló személyzeti kiválasztási eljárást, a diszkrimináció és a kapcsolati tőke használatának visszaszorítását célzó megoldás révén betöltött első felsővezetői állást egy félig indiai származású jelentkező nyerte el.
Csütörtöki beszámolók szerint az Alsó-Szászország tartománybeli Celle város közműszolgáltató cégének ügyvezető igazgatói állását Thomas Edathy nyerte el 47 jelentkező közül. Az önkormányzati cég új vezetőjének apja indiai származású, anyja német. Családi neve igen ismert, mert testvére, Sebastian Edathy az ellenzéki szociáldemokraták parlamenti képviselője, és az NSU neonáci terrorista sejt ügyét vizsgáló parlamenti bizottság elnöke.
Nem láthatóak a személyes adatok
Az anonim kiválasztási eljárás lényege, hogy a pályázati anyag nem tartalmazza a jelentkező nevét, életkorát, nemét, nemzetiségét, családi állapotát, lakhelyét, és fényképet sem csatolnak hozzá, a bírálók pedig a személyes adatok tudta nélkül, kizárólag a pályázók szakmai felkészültsége alapján döntenek arról, hogy kiket hívnak be állásinterjúra.
246 pozíciót töltöttek fel így
A kísérleti program a szövetségi antidiszkriminációs hivatal (ADS) kezdeményezésére indult. A független szervezet öt nagyvállalatot nyert meg a projekthez, amelyhez az állami, közigazgatási szférából Celle önkormányzata is csatlakozott. A 12 hónapos projekt során a vállalatoknál összesen 246 pozíciót töltöttek be az anonimizált eljárással, a meghirdetett állásokra és gyakornoki helyekre 8500-an jelentkeztek. Cellében 23 állást töltöttek be a személyes adatok nélküli pályázatok alapján. Ezek közül a közműszolgáltató társaság ügyvezető igazgatói állása az első felsővezetői pozíció.
Nem számít a személyes ismeretség
Az ADS szerint az állami szférában az eljárás nem csupán a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítását szolgálja, hanem annak megelőzésére is alkalmas lehet, hogy az állásokat a kapcsolati tőke nagysága alapján, vagyis a személyes ismeretségek révén töltsék be.
Török hangzású név - kisebb esély
A vállalati szférában elsősorban a diszkrimináció csökkentéséhez járulhat hozzá az anonimizált személyzeti kiválasztás, amely régóta bevett gyakorlat egyebek között az Egyesült Államokban és Kanadában. Németországban egy felmérés szerint csupán a török hangzású név miatt a gazdaság egészét tekintve 14 százalékkal csökken a jelentkező esélye az állás megszerzésére, a kisvállalatoknál pedig 24 százalékkal kevesebb eséllyel indul egy török bevándorló a németekhez képest. Az ADS tapasztalatai szerint a nemzetiségi alapú diszkrimináció mellett az 50 éven felüliek és a gyermeküket egyedül nevelő anyák hátrányos megkülönböztetése is jellemző a német munkaerőpiacon (MTI).
2013. április 12.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Állásinterjú három szemüvegen át 2 éve
- Pályaújrakezdő, a láthatatlan álláskereső 2 éve
- Így tervezd meg karriered: lépésről lépésre 4 éve
- Csúcsot döntött az álláshirdetések száma júliusban 4 éve
- Hogyan használjuk JÓL a Linkedint álláskeresésre? 4 éve
- Nem a HR-es fog dönteni a CV-k között - jön az AI forradalom 4 éve
- Miért értesíts minden álláspályázót az elutasításról? 4 éve
- Erre figyelj, amikor motivációs levelet írsz 4 éve
- Légy kreatív az álláskeresésben! - de még inkább realista! 5 éve
- Benne vagytok a tévében! 5 éve