Megjelent: 3 éve

Béren kívül 2012-ben: SZÉP-kártya és Erzsébet-utalvány

A béren kívüli juttatások 2012-es rendszerében alapvetően a legfontosabb változás, hogy az új jogszabályok lehetővé teszik, hogy évente 500 ezer forintot kaphatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók – írja Pénzcenrum.hu.

Az új rendszerben összességében növekszik az étkezésre adható támogatás összege, hiszen a munkáltató havi 30 ezer forintot adhat étkezésre a munkavállalónak, a korábbi évi 18 ezer forint helyett. Az összegből 12 500 forintot jelent a munkahelyi meleg étkeztetés biztosítása, míg a hagyományos papír alapú étkezési utalványok szerepét átvevő Erzsébet-utalványon havi ötezer forint adható, további 12.500 forint (évi 150 ezer forint) pedig a SZÉP Kártya meleg étkezési alszámlájára érkezhet.


Mi is az a SZÉP-kártya?


A SZÉP-kártya a legismertebb kedvezményes adózású cafeteria utalványokat felváltó, megjelenésében és használatában is leginkább a bankkártyákhoz hasonlítható univerzális, elektronikus utalvány, mellyel belföldi üdülést, pihenést, meleg étkezést, sportszolgáltatásokat, múzeumi belépőket, színházjegyeket lehet kifizetni. Fontos tudni, hogy a kártyát készpénzfelvételre nem lehet használni, és kizárólag a meghatározott szolgáltatásokat lehet vele kifizetni. A fizetésre vagy a banki POS-terminálokon, vagy internetes felületen van lehetőség, ám egyes pénzügyi szolgáltatóknál telefonos ügyintéző segítségével is elfogadhatják a kártyát az elfogadóhelyek.


A kártyát csak a munkáltató igényelheti azoknál a szolgáltatóknál, amelyek a kormányrendelet szerint megfelelnek a kibocsátás feltételeinek. Jelenleg a K&H, az MKB és az OTP pénztárszolgáltatói bocsátanak ki SZÉP Kártyát. A felsorolt bankok fiókjaiban, illetve a külön erre a célra létrehozott internetes felületein igényelhetik munkavállalóik számára kártyát a munkáltatók.


SZÉP-Kártya elfogadóhely lehet belföldi szálláshely; utazási iroda (belföldi szálláshely-szervezés esetén); étterem; menza; büfé (meleg étel esetén); színház; múzeum; állatkert; vidámpark; hajózási társaság; edző- és fitneszterem; lovarda; sípálya; fürdő (szauna és gőzfürdő, gyógyfürdő); szolárium; fogyasztó- és karcsúsító szalon. 2011. december 31-én a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma meghaladta az ötezret.


… és az Erzsébet-utalvány?


Az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, hideg- és, 2012-ben meleg étel vásárlására is felhasználható utalvány. Az utalvány papíralapú lesz, de tervezik az elektronikus kártyás verziót is. Az utalványokat a januári fizetéskor, február elején kaphatják meg azok a munkavállalók, akik ilyet igényeltek, eddig mintegy 700 ezren. Az elfogadóhelyek száma eddig 17 ezer, a kibocsátó célja, hogy ez a szám tavaszra elérje a 20 ezret.


Az biztos, hogy az elfogadóhelyek közül a magyar tulajdonú üzletláncokkal (CBA, Coop, Reál) már megállapodott a kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft., kérdés azonban, hogy a nagy nemzetközi áruházláncok magyarországi üzleteiben mikor használhatjuk majd az utalványt. A NÜSZ szerint minden olyan kereskedelmi lánccal folytatnak tárgyalást, amely elősegíti az országos lefedettséget.


2012. január 23.

  • 2022.01.19 Időgazdálkodás képzés A résztvevők felkészítése arra, hogy hatékonyabban tudják beosztani idejüket és hatékonyabban tudják elrendezni munkahelyi és otthoni teendőiket. Cél továbbá, hogy személyes hatékonyságuk növelése érdekében fejlődjenek a résztvevők kommunikációs stratégiái. Részletek Jegyek
  • 2022.02.01Munkaügyi adatvédelem (GDPR HR-eseknek) Blended képzésünk során a tananyag általános elméleti részét, mely tartalmazza az alapfogalmak, jogalapok és törvények összefoglalását először e-learning videó formában sajátíthatja el. A videó megtekintése után egy fél napos konzultáció keretein belül, feldolgozásra kerül a tananyag további része, melyet online vagy tantermi formában hirdetünk meg. Részletek Jegyek
  • 2022.02.11X. Vezetői Best Practice Fórum A HR és a vezetés szerepe és kihívásai a jelenlegi piaci helyzetben. A jelenlegi munkaerő piaci helyzetben hogyan lehet megtalálni és kiválasztani a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőt? – Hogyan lehet a tehetséges munkaerőt a céghez vonzani és megtartani? Employer Branding. A toborzás csatornái, jó gyakorlatai. Munkatárs ajánló program. Részletek Jegyek
  • 2022.02.21 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter