kapubanner for mobile

Dupla fizetés, aki nem fogad el hálapénzt

Egy, a Magyar Rezidensszövetség által kidogozott javaslat szerint a kezdő orvosi bér kétszeresét, nettó 200 ezer forintot kaphatna az az orvos, aki vállalja, hogy nem fogad el hálapénzt – írja a Magyar Nemzet.Zöldkeresztes mozgalmat indítanának az egészségügyben, amelynek lényege: dupla bért kapna az az orvos, aki vállalja, hogy nem fogad el hálapénzt.

Arról kérdezték a fiatalokat, vállalnák- e, hogy szerződésben utasítják el a hálapénzt, ha a kezdő orvosi bér a jelenlegi kétszeresére, azaz nettó 95-100 százezer forintról körülbelül 200 ezerre emelkedne.


Szinte minden megkérdezett válaszolt, és 93 százalékuk igennel felelt. Ez a felmérés adta az alapot a zöldkeresztes mozgalomhoz - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Papp Magor.


2010. november 22.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek