kapubanner for mobile

Könnyebb lesz kirúgni a köztisztviselőket

Egyszerűbben válhatnak majd meg a köztisztviselőktől a jövőben a hivatalok, melyek vezetői rugalmasabban állapíthatják meg beosztottaik béreit. Közalkalmazottakat a jövőben csak határozott időre, legfeljebb öt évre lehet vezetőnek kinevezni – írja az Index.hu a két fideszes képviselő – Kósa Lajos és Tarlós István – által benyújtott törvénymódosító javaslatról, amelyről valószínűleg még idén szavaz az Országgyűlés.

A könnyebb felmentésért kárpótolja köztisztviselőket, hogy a módosítás alapján a hivatali szerv vezetője saját hatáskörben a köztisztviselői bértábla alapján járó illetményt legfeljebb 30 százalékkal megemelheti, vagy legfeljebb 20 százalékkal csökkentheti. Az önkormányzatoknál pedig a kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselőknek a szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthatnak meg – írja az Index.hu portál.


2010. december 6.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek